Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Fidesz: az ország végre letért az eladósodási pályáról

Magyarország az egyetlen, amely 2010 óta jelentősen csökkenteni tudta az adósságát az EU-ban.
A Fidesz frakció szerint Magyarország végre letért az eladósodási pályáról.

A párt országgyűlési képviselőcsoportja - a szerdai közleményük szerint - ennek megerősítéseként értékelte az Európai Unió 27 tagországának 2012 harmadik negyedévére vonatkozó, GDP-arányos államadósságának statisztikáit.

Közölték: Magyarország az egyetlen, amely 2010 óta jelentősen csökkenteni tudta az adósságát az Európai Unióban.

"Olvad a baloldal által felhalmozott adóssághegy. Letértünk végre arról a tragikus és veszélyes eladósodási pályáról, amelyre a Gyurcsány-Bajnai-kormányok kényszerítették az országot" - olvasható a kommünikében.

A frakció az eredmények kapcsán úgy fogalmazott, hogy a 2010-ben elindított gazdaságpolitikai fordulatnak köszönhetően" végre nem éljük fel saját és gyermekeink jövőjét, hanem felelősen tervezzük azt."

Az Eurostat szerdán publikált adatai szerint az EU-27 átlagos GDP-arányos államadósság rátája 85,1 százalék, míg az eurózóna összességében ennél is magasabb adósságállománnyal bír. Az adósság szintjét tekintve Magyarország Európa középmezőnyébe tartozik, ugyanakkor 2010 második negyedéve óta szinte egyedülálló módon csökkenteni tudja adósságát.

Olvasóink írták

  • 4. deszkás 2013. január 23. 23:22
    „Három gyerekem milliós pénze bánja. Erre (is) gondolsz SZENTMIKI?”
  • 3. szatyi 2013. január 23. 20:38
    „Akkor valaki megint hazudik! Pedig már nem is a Gyurcsány a főnök!”
  • 2. studyfy 2013. január 23. 19:16
    „Az Államadósság Kezelő Központ statisztikája szerint 2010 áprilisában az államadósság nagysága 19.2 milliárd Ft volt, 2012. decemberében az államadósság nagysága 20.3 milliárd Ft. A többi rizsa.”
  • 1. szentmiki 2013. január 23. 17:50
    „No, nézzük, ki az aki nem szeretné, hogy így legyen...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Olajjal szennyeződött a Szinva patak

A szennyezés a csapadékcsatornából érkezett Miskolc patakjába. Tovább olvasom