Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Fidesz: brutális támadás a nyugdíjasok ellen

A Fidesz szerint brutális támadást indított a miniszterelnök a nyugdíjasok és az idősek ellen, és a szociális biztonságukat borította fel.
Iván László, a párt szakpolitikusa pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, hazug módon viselkedett a miniszterelnök, amikor még október 17-én is arról beszélt, hogy megvédik a 13. havi nyugdíjakat, holott már előtte tudta, hogy az IMF-kölcsön milyen kritériumok alapján jár.

Tűrhetetlen, hogy megfizettessék a nyugdíjasokkal mindazt a hibát, amit a kormány vétett - fogalmazott a politikus. Iván László szerint a 13. havi nyugdíj megvonásával, illetve a folyamatosan csökkenő, jövő évre tervezett nyugdíjemeléssel a megélhetési válság felé taszítja a kormány a létminimum alatt, illetve annak környékén élőket. Az ellenzéki politikus szerint a mostani várakozások szerint jövőre 3,1 százalékkal nőnek a nyugdíjak, miközben a nyugdíjas kosárban kétszámjegyű infláció várható.

Az ellenzéki politikus szerint ráadásul számtalan nyitott és tisztázatlan kérdés is van a 13. havi nyugdíjak jövő évi kifizetésével kapcsolatban, amit a kormányfő kozmetikázással, lakkozással próbál eltakarni. A Fidesz éppen ezért felszólítja a miniszterelnököt, hogy tisztázza azt, hogy a 80 ezer forinton meghúzott plafon mire vonatkozik, elképzelhetőnek tartják ugyanis azt, hogy azok, akik például havonta 100 ezer forint nyugdíjat kapnak, nem 80-at, hanem csak 60, vagy 50 ezer forintot kapnak majd plusz juttatásként.

Iván László szerint drámaian alakul a helyzet, éppen ezért felszólítják a miniszterelnököt és a kormányt, hogy állítsák meg a megélhetési válságot, szüntessék be azoknak a nyugdíjasoknak és időseknek a félrevezetését, akik nem tehetnek a válságról, illetve ne hárítsák át azokat a kötelezettségeket, amelyek a kormányt és a kormányfőt érintik.

A kormány a nyugdíjasok esetében is a magasabb jövedelműektől kér áldozatot

A világgazdasági válság rendkívüli helyzetet idézett elő, ami minden állampolgártól áldozatot követel és amire rendkívüli intézkedések, nem pedig politikai csatározások kínálnak megoldást - reagált a kormányszóvivő Iván László sajtótájékoztatójára.

Budai Bernadett közleményében azt írja, a kormány a nyugdíjasok esetében is olyan megoldást keresett, amely elsősorban a magasabb nyugdíjjal rendelkezőktől kér áldozatot és a lehető legkevesebb nyugdíjast érinti.

A válság minden magyar állampolgártól áldozatokat követel, a kormány célja azonban ebben a helyzetben is az, hogy azoknak nyújtson nagyobb védelmet, akik a válság hatásainak kiszolgáltatottabbak, és a baj esetén azok cipeljék a legtöbb terhet, akik a legmagasabb jövedelemre számítanak - olvaható a közleményben. Budai Bernadett szerint a kormány javaslatát a 13. havi nyugdíjak esetében is úgy alakította ki, hogy csak a nyugdíjasok egyharmadánál jelent változást, vagyis mintegy 2 millió nyugdíjas 2009-ben is változatlanul megkapja 13. havi járandóságát.

A jelenlegi helyzet mindenkitől belátást és felelős hozzáállást követel, ami alól a politikai pártok sem vonhatják ki magukat - írja a kormányszóvivő. Az ország ugyanis sokkal súlyosabb árat fizetne, ha nem hozná meg a stabilizáció érdekében szükséges döntéseket. Ezt a felelős viselkedést várja a kormány Fidesz politikusaitól is- olvasható a közleményben.

Olvasóink írták

106 hozzászólás
  • 106. Róluk se feledkezzünk meg 2008. november 01. 20:49
    „Emlékezzünk!

    Emlékszünk és emlékezni fogunk a több száz családot megkárosító Bajnai Gordon (Hajdú-Bét ) áldozataira!

    Karsai József is említést tett egy olyan emberről, aki "Bajnai miatt akasztotta fel magát".

    Az elhunyt búcsúlevelében egy különös kéréssel fordult Gyurcsány Ferenchez: ,,Tisztelettel kérem Önt, haladéktalanul, azonnal vonuljon ki a közéletből szeretett hazám, Magyarország érdekében! Ön és társai tönkretették az országot, és minden perc további súlyos károkat okoz az országnak!"

    ,,Miniszterelnök úr, térdeljen le és kérjen bocsánatot tőle és az itt lévő gyászolóktól. Tegye meg! Kérdezze meg: Imre, te mit szólsz hozzá? Hova juttattad ezt a hazát? Most térdeljen le és kérjen bocsánatot. És a felesége is. Hiába néz rám. Börtönbe kerülök? És akkor mi van?" Ezekkel a mondatokkal szólította fel a Gyurcsány házaspárt bocsánatkérésre a 301-es parcellánál egy fiatal nő.”
  • 105. KronDF 2008. november 01. 20:07
    „103-nak!
    "a volt anonym 2008.11.01. 14:48
    macilaci !
    Csakhogy hallok Mikoláról ! Így jár aki másként jártatja a száját,mint amit a főnök súg."

    a volt anonym!
    Te is az a kategória vagy, aki évente egyszer kimegy a temetőbe!
    Bort iszol és vizet prédikálsz!
    Nem szégyelled magad?”
  • 104. a párt fontosabb mint Magyarország 2008. november 01. 19:33
    „Mi fizetjük a pitiáner, semmihez nem értő kormányt és kormánypárti politikusokat.
    Itt van például a költségvetés megszavazása.
    A képviselőkkel megszavaztatják a költségvetési hiányt! Jól étrtetted! A HIÁNYT!
    A megélhetési MSZP-és és a haszonleső SZDSZ-es képviselők természetesen mindent megfognak szavazni! A hiányt is!

    Ezért fizetjük őket?”
  • 103. a volt anonym 2008. november 01. 19:27
    „Én viszont teszek egy javaslatot ! Mindenszentek van,halottak estéje. Tartsuk tiszteletben,emlékezzünk az elhunytakra.
    Függesszük fel ezeket a kommentezéseket,legalább ma este !
    köszönöm !”
  • 102. fillér 2008. november 01. 18:34
    „Szóljatok már "akutyafájátnak", hogy 6 évvel ezelőtt megakadt a lemeze a Fidesznél! Tegyen már fel valami újabbat, mert ez már nem aktuális, különben együtt nézhetjük végig a magyar állam csődjét. Feltételezem, hogy ennek ő sem örülne. Ajánlom neki a "Gyurcsány Ferenc, avagy az mszp-szdsz koalíció elkúrta" című lemezt.”
  • 101. trockij 2008. november 01. 18:17
    „Befejezem az írogatást ide,teljesen felesleges...Míg ilyen hülyék,mint ez a kutyafáját szavazhat,és nem lóg valahonnan,nincs értelme...”
  • 100. Pista vagyok 2008. november 01. 15:40
    „Gyerekek!

    Az alaphelyzet akkor sem fog változni: az elöregedéssel a magyar társadalom egy olyan kényszerpályára lökte magát, amről úgy néz ki, hogy nincs visszaút. Mert nem is akar erről az útról visszafordulni. Még megállni sem. Úgy is mondhatnám, hogy ezt az évszázadot ez a nép, amelynek életerejét annyiszor szokták feldícsérni, nem fogja túlélni.

    Arról kellene inkább beszélni, hogy miért csökkent le annyira a születések száma a civilizált társadalmakban, hogy az már a fennmaradást veszélyezteti? Különféle okokat mindenki tud, de egy-egy ok kikiáltása nem jó.

    Valaki itt a Bokros csomagot magasztalta már megnit. Hogy ez mit ártott a születések számnak alakulására nézve, azt csak a Termető tudja pontosan. Nekünk csak sejtéseink vannak. Egy biztos: azt a bizalmat tőből elmetszette, ami a gyerekvállaláshoz kell. Szerrintem a nagybajúszút népirtásért simán bíróság elé lehetett volna állítani.”
  • 99. akutyafáját 2008. november 01. 15:03
    „98. !
    Van,vagy nincs diplomám,nem tartozik ide !
    Annyit :Te sem úgy élsz,mint dédikéid !Tiszteled,szeretted ,szereted őket,nem tettél nekik szemrehányást.
    Az unokáink,dédunokáink ,jóval túl lesznek a rendszerváltás nehéz évein,és ők már sokkal másként fogják látni a világot. Jobban tudják tolerálni egymást.Nem mondják,a te apád,a te anyád...
    Különben,bizonyára,te is vettél fel már kölcsönt,ami a családi kasszából ment ki,még sem szid a gyereked !”
  • 98. nincs diplomád? 2008. november 01. 14:08
    „akutyafáját! Nem rólad írt XXL?

    XXL írta:
    "Adórendszerünk mindig is kitagadta a szülők jövedelméből gyermekeink létminimumát, amelyet egyébként megilletne az adómentesség. Gyermekeinket mindig is szigorúan megadóztatták és ezt egy silány családtámogatási rendszerrel helyettesítették.
    Érdekes, hogy éppen az óriási méretű államadósságot okozó nagy beruházások, pályázatok haszonélvezői állították, hogy az ő zsebükből vennék ki gyermekeink adómentességét.
    Mit is hangozattak? ,,Miért az én zsebemből fizessék mások gyermekeinek taníttatását?",,Nem kell több gyerek, így is nagy a munkanélküliség!"
    Úgy tűnik, hogy ez sem volt elég nekik, most gyermekeink jövőjét is elveszik. Az IMF hitelből soha semmit nem fogunk látni, nemhogy kapni, mert a készenléti hitelből a pénz egyenesen a hitelező külföldi bankok kezébe folyik. Most azért leszünk megrövidítve, megszorítva, hogy hitelezőink ne menjenek tönkre, amit elvesznek tőlünk, gyermekeinktől, unokáinktól és dédunokáinktól azt a külföldi bankok kapják meg.
    Hat év alatt a felelőtlenül gazdálkodó Gyurcsány-kormány megötszörözte Magyarország államadósságát. Hogyan nézünk majd gyermekeink, unokáink szemébe? Mit gondolnak majd rólunk dédunokáink?"”
  • 97. akutyafáját 2008. november 01. 14:08
    „relatív !
    Sok mindenben igazad van.
    Azonban,volt 1 bokroscsomag,ami egy kicsit helyrerázta a gazdaságot.Ezt követte a Fidesz kormány a kisgazdákkal.Megkell hagyni,nem spórótak !Ők is privatizáltak szépen.Mikor látszott,2002-ben,hogy elveszítik a választást két marékkal szórták a pénzt,hogy a másiknak kevés maradjon.Akkor a 2 választás közt mindent elkövettek ezért.Mennyi közalkalmazottat felvettek.
    Hogy idáig eljutottunk,nem lehet mindent csak ennek a kormánynak a nyakába varrni !Mind benne volt a szétverésben,kezdetektől fogva !
    Én már ezek a pártok közül nemigen tudok választani !Bemutatkoztak”
  • 96. akutyafáját 2008. november 01. 13:56
    „Miért nem !
    Azért,hogy 2 diplomád van,igen buta vagy!Ilyen emberek,mint te nevelik a mai fiatalokat.Mert tanár vagy úgy írtad ,igaz ?
    Szülhettek volna többet a mai nyugdíjasok szerinted...hogy könnyebben élhess,meg legyen tanítványod.Megnyugtatlak,a mai öregek ebben az esetben is többet tettek,mint te.Régebben nem volt gyes,gyed,csak 3 hónap szülési szabadság.Hajnalban cipelték a gyerekeiket bölcsödébe,óvodába.
    Nagyon korlátolt vagy !Nem látszik rajtad a 2 diploma !
    A kedves gyerekek ingyen tanulhatnak,az adófizetők pénzén,és utána mennek külföldre dolgozni. Ha ott akar érvényesülni,
    tanuljon ott,tandíjért,v. itt fizessen.”
  • 95. relatív 2008. november 01. 13:50
    „94. Mindegyik kormány követett el hibákat, azonban a leglényegesebb az , hogy milyen irányban mozdult el a gazdaság, a társadalom. Az utóbbi 6 év alatt a magyar gazdaság egy negatív spirálba került. Ezt tetézi egy nemzetközi hitelválság, ami a hitelből élő országokat, köztük bennünket sújt a legjobban. A Gyurcsány-kormány felelőtlen költekezése az állmacsőd felé, a szakadékba taszította az országot.
    Ekkor államadósságot és "böszmeséget" tényleg egyik kormány sem csinált még. Ez elég lényeges különbség kormány és kormány megítélése között.”
  • 94. akutyafáját 2008. november 01. 13:43
    „Mindenki úgy ítéli meg a mai helyzetet,ahogy azt átélte,vagy átéli. Sosem tudjuk egymást meggyőzni !
    Szűcs ! : "sosem fogjuk megtudni a jobboldal hogyan csinálná.Nem lopnának annyira !" Ez érdekes gondolat,vagy szenilis,mert a rendszerváltást az MDF kezdte,sikerült elindítani az ország szétverését.Volt a Fidesz is hatalmon a kisgazdákkal 1998-2002-ig.Tehát láttuk éreztük mit műveltek.Nyugdíjak kurtítása,gyed,gyes meghúzása,amit Medgyesi pótolt.
    A Fidesz idejében mennyi volt a születések száma ? Ha jól emlékszem,igen alacsony.
    Trockij !
    Kisz titkárokról beszélsz.Orbán mi volt,és az apja ?Külföldön
    tanult,hogy jutott oda ?
    Pozsgai,Szűrös,hol tanultak ? Deutsch mi volt,és most mit csinál ?”
  • 93. bolsik 2008. november 01. 13:22
    „Igen, "meg kell szülni és fel kell nevelni azokat az utódgenerációkat".
    Milyen adókedvezményt kapnak a megszületett gyermek szülei?
    Semmilyet! Legfljebb GYES-t, GYED-et, családipótlékot amelynek összege még a minimálbért sem éri el. A magyar társadalom ennyire becsüli meg a gyermekeket nevelőket. Dolgozhatnak látástól mikulásig, hogy megtudjanak élni. A "szinglik" meg sóhajtoznak, hogy tőlük veszik el pl. a családi pótlékot, meg a nyugdíjakat.”
  • 92. Mr Bean 2008. november 01. 13:14
    „89-nek! Tudod mi a Te pénzed? Amivel rendelkezel. Amit másnak befiztettél (pl.adó formájában az állambácsinak) az már nem a Te pénzed! A közszolgák még ezt sem kapják meg, mert rögtön levonják tőlük a járulékokat és az adót.
    Az "intellgenciádhoz" némi IQ is kellene.”
  • 91. Pista vagyok 2008. november 01. 13:11
    „Kár, hogy ebben a hangzavarban és egymás mellett való elbeszélésben folyton elsikkad, hogy:

    1. A végzett munka, a ledolgozott élet, a becsülettel befizetett járulék, az ország második világháború utáni újjáépítése és semmi eféle nem elég önmagában az időskori ellátáshoz-eltartáshoz.

    MERT EHHEZ NEM CSAK A JAVAK, HANEM AZ ÉLETT (!!!) ÚJRATERMELÉSE IS HOZZÁTARTOZIK.

    Vagyis az, hogy kellő számban meg kell szülni és fel kell nevelni azokat az utódgenerációkat, akiknek a munkából kilépők az időskori ellátásra a jogigényüket benyújthatják:

    NOS EZ AZ, AMIT A TISZTELT MAI NYUGDÍJAS KOROSZTÁLYOK NAGY RÉSZE MÁR ELFELEJTETT.

    Meg persze a nem nyugdíjas korosztályok agyáig sem ér el:

    utódgenerációk megszülése és felnevelése nélkül mindenféle fajta időskori ellátórendszer összeomlik.”
  • 90. csak liberálisan 2008. november 01. 12:59
    „Argosz! A te zsebedből vették ki az én pénzemet, mert amit te kaptál azt meg az én zsebem bánta!:)”
  • 89. Argosz 2008. november 01. 12:32
    „Kedves 88! előbbi írását olvasva nem csodálkozom,hogy alacsonyabb a nettó jövedelme az édesanyja nyugdíjánál,mert a magasabbhoz,egy kis intelligencia is kellene.Hiába a stílus az maga az ember.”
  • 88. Cc 2008. november 01. 12:22
    „Argosz, ameddig a nettó keresetem alacsonyabb anyám 10 év szolgálati idejével szerzett nyugdíjánál, talán ne ugassál és orbánozzál. Ne félj a te zsebedet is kikotorják, nem maradsz ki.”
  • 87. Argosz 2008. november 01. 11:54
    „Kedves Iván professzor Úr!Csak úgy halkan megkérdezném,hogy anno amikor Orbán Viktor Elnök úr a differenciált nyugdíjemeléssel éves szinten közel 100-ezer forintot kivett a zsebemből hol tetszett lenni?
    Jó lenne,ha Ön is inkább a gyógyítással foglalkozna,és nem a politikával,mert nem hiszem,hogy a professzori fizetése,vagy nyugdíja indokoltá tenné,hogy a zsíros bödön mellett álldogáljon.”
106 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megakadtak a bértárgyalások az OÉT-en

Nem közeledtek az álláspontok az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a jövő évi minimálbérről és az… Tovább olvasom