Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Fidesz: elfogadhatatlan az új költségvetési törvény

Elfogadhatatlan a 2009-es költségvetési törvény - mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője kedden. Az ellenzéki párt szerint a hétfőn elfogadott törvény valójában egy brutális megszorító csomag, amely még mélyebb válságba sodorja az országot.
Cser-Palkovics András elmondta: elfogadhatatlan a költségvetés, mert nem tartalmaz olyan intézkedéseket, amelyek például a munkahelyek megőrzését szolgálnák. Ehelyett elvonja a 13. havi bért a közszférától és a nyugdíjasok jelentős részétől is elveszi az illetményét - tette hozzá.

A hétfőn megszavazott költségvetés ezen kívül azért is elfogadhatatlan, mert keveset szán a kutatások fejlesztésére, 20 miliárddal kevesebb jut a beruházások fejlesztésére is, és 150 milliárddal csökken az az összeg is, amit az önkormányzatok kapnak - mondta a politikus.

Hozzátette: az átláthatatlan, háromszor benyújtott törvény ráadásul csak olyan elvonásokat tartalmaz, amelyek a lakosságtól vesznek el, ahelyett, hogy a kormány önmagán kezdené a megszorítást; például a felügyelő bizottsági és igazgatótanácsi tagok juttatásának csökkentésével.

Olvasóink írták

  • 2. achilleus 2008. december 16. 20:19
    „Valóban uncsi már, eső után köpönyeg, vagy még az sem.”
  • 1. radenko 2008. december 16. 16:19
    „Csak papoltok itt össze vissza és nem tettetek semmit annak érdekében, hogy ez a kormány ne maradjon a helyén.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyre több pezsgő és virsli fogy: jönnek az ünnepek

Decemberben annyi pezsgő fogy az országban, mint előtte 11 hónap alatt. Az év utolsó hónapjában… Tovább olvasom