Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 31°C Még több cikk.

Fidesz: harmincnyolcadik hónapja nő a foglalkoztatás

Hoppál Péter úgy vélte, a szocialisták érvelésével az a probléma, hogy állandóan elvitatják az ország teljesítményét.
A foglalkoztatás 38. hónapja töretlenül nő Magyarországon - mondta Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője vasárnap Pécsett, reagálva a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága szocialista elnökének szavaira.

Gúr Nándor, az MSZP alelnöke aznapi sajtótájékoztatóján egyebek mellett arról beszélt, hogy miközben a 4 órában foglalkoztatottak száma nőtt, addig a 8 órás munkavállalók száma csökkent, ám a statisztika ezeket "egy kalap alá veszi". Kifogásolta azt is, hogy jelenleg 27 százalékos a munkanélküliségi ráta a pályakezdő 15-24 év közötti korosztályban, illetve a versenyszférában évente 20-40 ezerrel csökken a dolgozók száma, 500 ezer ember pedig külföldön vállal munkát.

Hoppál Péter úgy vélte, a szocialisták érvelésével az a probléma, hogy állandóan elvitatják az ország teljesítményét. "A számok makacs dolgok, a szocialistákat kivéve mindenki tudja, hogy immár 38. hónapja, mióta a bankárkormány leköszönt, töretlenül nő a foglalkoztatottak száma Magyarországon" - hangsúlyozta a szóvivő.

Közlése szerint az elmúlt 38 hónapban mintegy 160 ezer emberrel, azaz egy Pécs méretű város lakosságával többen dolgoznak, mint a szocialisták időszakában. "A legfrissebb adatok alapján 62 ezer emberrel többen dolgoznak most, mint az elmúlt év azonos időszakában" - fűzte hozzá.

Hoppál Péter szavai szerint a foglalkoztatottak száma nő, ezzel egyidejűleg a munkanélkülieké csökken. "Ezt kell folytatni, és minden, amit a szocialisták bírálatként megfogalmaznak, teljesen nélkülözi az erkölcsi alapot, hiszen az ő időszakukban mélypontra csökkent a foglalkoztatás és történelmi magasságokban volt a munkanélküliség" - fogalmazott a szóvivő.

Olvasóink írták

  • 3. booo 2013. június 30. 17:40
    „A közmunkaprogramban foglakoztatottaké lehet!!!!!!!”
  • 2. palimadar 2013. június 30. 15:55
    „A baj az, hogy a statisztikában úgy számolják, hogy ha az előző x napban (x legalább 30) legalább egy napot dolgozott valaki, akkor már nem munkanélküli. Ha alkalmi munka, akkor sem.

    Az lenne a korrekt, ha munkaórát néznének. Hivatalosat, bejelentettet. Akkor nem érne fel 2 fő 4 órás 2 fő 8 órással, mint FIDESZéknél.”
  • 1. Lacas 2013. június 30. 14:03
    „Töretlenül nő,mivel egyre többen vállalnak külföldön munkát ill. az ideiglenes közmunka is bele van számolva.Ha ezeket kivonjuk,a foglalkoztatás csökkent az országban nemhogy az igért egymillióhoz közelitene ahogy azt igérték ugye.De melyik igéret lett betartva?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyelőre nem lesz színházigazgató Alföldi Róbert

Tárgyalt ugyan a minisztériummal egy új konstrukciójú teátrum létrehozásáról, de az határidőről már… Tovább olvasom