Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Fidesz: kivizsgáljuk a korrupciós ügyeket

A korrupciós ügyek nem maradnak lezáratlanul, felelőseik pedig, - ha a bíróság is úgy ítéli meg - valóban felelni fognak tetteikért - közölte a Fidesz-frakció sajtóosztálya.
A Fiedsz arra reagált, hogy a Jobbik frakcióvezető-helyettese, Volner János szerdán kijelentette: az ellenzéki párt szerint az elmúlt hónapokban bebizonyosodott, hogy a parlamenti pártok közül egyedül a Jobbik tartja fontosnak a "politikusbűnözők" elszámoltatását.

A vezető kormánypárt képviselőcsoportja emlékeztetett: már a választási kampányban megígérték és azóta is tartják magukat ahhoz, hogy a "közpénztolvajok, a hatalmukkal visszaélők, az elmúlt kormányzati ciklusokban pofátlanul mutyizó politikusok, a hírhedtté vált korrupciós ügyek szereplői" megkapják a méltó, a törvény által rendelt büntetésüket, függetlenül attól, hogy kormánytagról, országgyűlési képviselőről vagy éppen miniszterelnökről van szó.

A kormányváltást követően 44 ügyben indult büntetőeljárás, 50 kiemelt korrupciós ügyben pedig már folyik vizsgálat - írták.

Azzal kapcsolatban, hogy Volner János azt mondta, a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztése ügyében a parlament fideszes többsége halogatja a döntést, a Fidesz megjegyzi: Gyurcsány Ferenc mentelmi jogáról nem a Jobbik és nem is Fidesz, hanem az Országgyűlés dönt majd. Az elszámoltatásban elkötelezett kormánypárt a bukott exminiszterelnök mentelmi jogának felfüggesztésére fog szavazni - zárul a közlemény.

Olvasóink írták

  • 4. bánki 2011. augusztus 11. 10:04
    „1-4 jogos! Végre valamiben megszületett az össznépiegyetértés!”
  • 3. tótkomlósi 2011. augusztus 10. 16:56
    „1989 től napjainkig akkor az összeset ám kedves fideszesek!

    De akkor kik maradnaának a parlamentben?

    Max a portások?”
  • 2. deszkás 2011. augusztus 10. 16:27
    „Olajszőkités, Postamaci ... HA ha ha ha ha”
  • 1. StencilAtya 2011. augusztus 10. 16:09
    „legutóbb épp mintha egy fideszes korrupt zsaroló bukott volna le..valami Balázs....jaaaaa! hogy az más!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aknavető gránát került elő egy beomlott pince alól

Német aknavető gránát került elő Székesfehérváron egy beomlott pince alól szerdán. Tovább olvasom