Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Fidesz: megvédtük a rezsicsökkentést

Fidesz megvédte a rezsicsökkentést, a díjak mérséklése folytatódik - így kommentálta Németh Szilárd, a kormánypárt rezsicsökkentésért felelős politikusa a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság keddi döntését.
A bíróság hatályon kívül helyezte a Magyar Energia Hivatal áramszolgáltatókra vonatkozó rendszerhasználati díjakat megállapító határozatát, és új eljárásra kötelezte a hivatalt. A díjakat rögzítő jelenlegi energiahivatali határozat azonban mindaddig hatályban marad, amíg nem születik meg az új díjakat megállapító döntés.

Németh Szilárd budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az új döntés már egy rendelet lesz, így azt nem lehet majd bíróságon megtámadni, vagyis a családoknak egyetlen fillért sem kell visszafizetniük a rezsicsökkentéssel megspórolt pénzből.

Jelezte továbbá azt is, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság bírságot szab ki a GDF Suezre és az Elműre, mert olyan számlákat bocsátottak ki, amelyek sem tartalmilag, sem formailag nem felelnek meg az új számlaképnek

Olvasóink írták

  • 1. ikszy 2013. március 26. 14:29
    „Kibúvott a szög a zsákból. Eddig csak kilógott a paripa patája. Elszólta magát ismét a népnemzeti kormánypárt kinevezettje. Nehogy már vissza kelljen fizetni az apanázst a gazdagoknak, vagy saját maguknak. Ha van ellenvetése valakinek, akkor azt majd rendeletbe teszik, mint a rokkantak nyugdíját. Abba sem szólhat bele már senki.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fegyházbüntetések kábítószerrel való visszaélés miatt

Az egyik társtettes többszörös visszaeső, ő 11 év fegyházbüntetést kapott a Debreceni Ítélőtáblán. Tovább olvasom