Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 33°C Még több cikk.

Fidesz: nem Balognak kell magyarázkodnia roma ügyben

Az MSZP szerint azonnal távoznia kell az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetői posztjáról Balog Zoltánnak.
A Fidesz szerint nem Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének kell magyarázkodnia roma ügyben, hanem annak a baloldalnak, amelynek kormányzása idején romákat gyilkoltak Magyarországon, és ezeknek az ügyeknek a felderítéséért és a kártalanításért semmit nem tettek.

A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében rámutatott: "azt a Balog Zoltánt próbálják rossz színben feltüntetni, aki már minisztersége előtt is évről évre felszólalt a roma áldozatokért mind a holokauszt emléknapján évről évre megrendezett ökumenikus megemlékezésen, mind számos más fórumon".

"Felháborító, hogy a bukott baloldal politikai célból félreértelmez és eltorzít egy roma áldozatokért való tiszteletadásról szóló telefonos interjúból kiragadott mondatot" - fogalmaztak.

Mint írták, a miniszter az idézett interjúban konkrétan beszélt az áldozatok számáról, és arról is, hogy ma még igen keveset tudunk ezekről a tényekről.

Éppen ezért szükséges a második világháborúban a romák ellen elkövetett tettekkel kapcsolatos események további kutatása - szögezték le.

Az MSZP szerint azonnal távoznia kell az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetői posztjáról Balog Zoltánnak, a roma holokauszttal összefüggésben tett kijelentése miatt. Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke keddi közleményében idézte a tárcavezető Kossuth Rádióban elhangzott szavait, miszerint a második világháborúban Magyarországról semmiféle cigány, roma deportálás nem történt.

A Demokratikus Koalíció (DK) pedig azt írta, "Magyarország ma ott tart, hogy az Orbán-rezsim minisztere, bizonyos Balog Zoltán, nyíltan relativizálhatja a holokausztot".

Az Együtt-PM keddi közleménye szerint Balog Zoltán odáig merészkedett, hogy eltagadja az akkori magyar állam felelősségét a náci vészkorszakban meggyilkolt roma honfitársainkkal történtek kapcsán.

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége - Összefogás a Demokráciáért (MEASZ) is közleményben tiltakozott az ellen, hogy Balog Zoltán "a kormány képviseletében minapi kijelentésében lényegében tagadta a magyarországi cigányok holokausztját".

A ternYpe - Nemzetközi Ifjúsági Hálózat kedden azt közölte az MTI-vel, megdöbbentőnek tartja, hogy "a cigányság integrációjáért is felelős miniszter éppen a roma holokauszt emléknapján sajátos értelmezésével vonja kétségbe, hogy a második világháború idején Magyarországról tömegesen deportáltak volna cigányokat koncentrációs táborokba, ahol módszeresen semmisítették meg őket zsidó honfitársaikkal együtt".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megkezdődött a kiköltöztetés Miskolc egyik nyomornegyedéből - galéria

Egy asszonynak és egy háromgyermekes családnak kellett elhagynia eddigi otthonát. Tovább olvasom