Délmagyar logó

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 18°C Még több cikk.

Fidesz: nemcsak Falus Ferenc, hanem Juhász Péter is megbukott

A Fidesz-frakció szerint hétfőn nemcsak Falus Ferenc, a baloldal visszalépett főpolgármester-jelöltje bukott meg, hanem Juhász Péter, az Együtt-PM V. kerületi polgármesterjelöltje is.
A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy Juhász Péter és az Együtt-PM "megint hazudott", sajtóinformációk szerint ugyanis az Együtt-PM V. kerület polgármesterjelöltje - az ellenzéki pártszövetség korábbi állításával szemben - mégis az egykori főpolgármester-helyettes Hagyó Miklós volt üzlet- és munkatársával dolgozik együtt.

A kormánypárt a hétfői Magyar Nemzetben megjelent cikkre utalt, amelyben a lap azt írta: Juhász Péter birtokukban lévő kampánymenetrendje szerint Hajnal Zsolt, akinek cége érintett volt a Hagyó-ügyben, több kommunikációs feladatnak is felelőse.

A Fidesz-frakció reagálásában úgy fogalmazott: "Juhász Péter, akit jogerősen kétszer ítélt el a bíróság droggal való visszaélés miatt, azzal a Hajnal Zsolttal paktált le, akinek cégei százmilliós nagyságrendben lapátoltak ki pénzt a Gyurcsány-kormánytól és a BKV-ból".

A budapestiek nem kérnek újra "az Együtt-PM paravánja mögé bújtatott Hagyó-korszakból" - közölte a kormánypárti képviselőcsoport.

A Fidesz a múlt héten is kiadott egy közleményt az ügyben, amiben arról írtak, hogy sajtóhírek szerint Hagyó Miklós üzleti körei állnak az Együtt-PM kampánya mögött. A pártszövetség akkor úgy reagált: sem Juhász Péternek, sem az Együtt-PM-nek semmi köze nincs Hagyó Miklóshoz vagy feltételezett "üzleti köreihez".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cozma-ügy: decemberben folytatódik a per

A hétfői tárgyalást a bíróság december 10-ére halasztotta azért, hogy Marian Cozma Romániában élő… Tovább olvasom