Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -3°C | 4°C Még több cikk.

Fidesz: nő a foglalkoztatás, csökken a munkanélküliség

A Fidesz szerint Magyarország a foglalkoztatás területén is jobban teljesít a Gyurcsány-Bajnai-kormányok időszakához és más európai országokhoz képest is.
A statisztikai adatok szerint nő a foglalkoztatás és csökken a munkanélküliség - mondta Selmeczi Gabiella, a Fidesz szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján.

A szóvivő szerint most már nem lehet elvitatni a magyar emberek teljesítményét, hiszen a Központi Statisztikai Hivatal mai adatai azt mutatják, hogy a kormányváltás óta, immár 36. hónapja nő a foglalkoztatottak száma.

Idén az első négy hónapban 58 ezerrel dolgoztak többen, mint egy évvel ezelőtt, így 3 millió 869 ezerre nőtt a foglalkoztatottak száma - tette hozzá.

Selmeczi Gabriella úgy értékelt: miközben Magyarország a túlzott deficit eljárással kapcsolatos brüsszeli döntésre vár, újabb megerősítést kaptunk arról, hogy helyes, jól működik és eredményeket produkál az a gazdaságpolitika, ami 2010-ben az emberek többségének bizalmát megkapta.

Kiemelte, hogy Magyarország az európai országok teljesítményéhez képest is jobban teljesít, hiszen míg az EU 25 tagállamából 19-ben nőtt a munkanélküliség, Magyarországon félmillió alá csökkent a munkanélküliek száma.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy számottevően javult az 55 év feletti, nyugdíj előtt álló munkavállalók helyzete, akikkel 2010 előtt nem foglalkoztak a Gyurcsány-Bajnai-kormányok. Hozzátette: a munkahelyvédelmi akció keretében már 680 ezer ember foglalkoztatását segítették, és ennek fele éppen az 55 év feletti korosztályhoz tartozik.

A szóvivő arra is kitért, hogy az adatok szerint tavaly rekordmennyiségű tőke érkezett Magyarországra, ami azt jelzi, hogy nagyban nőtt a bizalom hazánk iránt.

Hangsúlyozta: napról-napra omlik össze a baloldal hazug kampánya, és napról napra egyértelműbb az, hogy a magyar emberek jól tették, amikor nemet mondtak a Gyurcsány-Bajnai-kormányok veszélyes politikájára.

Selmeczi Gabriella reagált arra hírre, miszerint Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány az átláthatóság, a korrupció és a közbeszerzések témájában workshopot rendez, ahol felszólal Bajnai Gordon is. A Fidesz szóvivője ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: a baloldali kormányok alatt a "napi rutin része" volt a közpénzek lenyúlása, és ez egy "nagyon sötét korszak" volt a korrupció szempontjából. Szerinte ezt még maga Bajnai Gordon, de még Gyurcsány Ferenc is elismerte korábbi nyilatkozataikban, valamint Mesterházy Attila MSZP-elnök is beszélt arról, hogy egykori párttársainak korrupciós ügyei hatalmas gondot jelentenek. "A korrupció a baloldal bőre alatt van, a lételemük a korrupció" - fogalmazott Selmeczi Gabriella.

Bajnai Gordon túlzott deficit eljárással kapcsolatos nyilatkozatáról, miszerint az eljárásból történő kikerülés mögött nincs gazdasági teljesítmény és igazi fellendülés, a Fidesz szóvivője azt mondta: a Fidesz joggal bízik abban, hogy az EU megszünteti a túlzott deficit eljárást, és minden magyar ember is ennek drukkol, nem úgy mint Bajnai Gordon, aki elvitatja a magyar emberek eredményét.

Olvasóink írták

  • 6. Őszödi 2013. május 29. 20:23
    „"A korrupció a baloldal bőre alatt van, a lételemük a korrupció" - fogalmazott Selmeczi Gabriella.
    A volt "nyugdíjvédelmi megbízott "megvédte" a nyugdíjakat, azért vettek el visszamenőleg törvényes nyugdíjakat. A hazugság és a korrupció a bőrük alatt van!”
  • 5. csergemerge 2013. május 29. 17:45
    „2.
    a Központi Statisztikai Hivatal mai adatai azt mutatják, hogy a kormányváltás óta, immár 36. hónapja nő a foglalkoztatottak száma.”
  • 4. pachakuti 2013. május 29. 16:09
    „Ha Gabika mondja, az úgy is van!”
  • 3. csonakos 2013. május 29. 13:01
    „2. balihoho 2013.05.29. 12:34
    csak pontosan! Lengyelországba viszik a gyártást! Ők nem szabadságharcolnak!”
  • 2. balihoho 2013. május 29. 12:34
    „Ma reggel olvastam, hogy Székesfehérvárott megszűnik egy tv t gyártó multi gyáregysége. Hirtelenjében 370 dolgozót tessékelnek az utcára, csak azért, mert a gyártást Romániába telepítik át. És még mennyi hazugság lesz, ezek ismeretében?”
  • 1. StencilAtya 2013. május 29. 12:23
    „na ma is megvolt a zelmútnyóóócévezés. megnyugodtam.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bajnai: egy szűk érdekcsoport foglyul ejtette az államot

A volt miniszterelnök azt mondta, Magyarországon 2010 óta olyan új típusú korrupció van, amely a… Tovább olvasom