Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Fidesz: szánalmas a kormány Road Show-ja

Szánalmasnak tartja a Fidesz, hogy a kormány egy, ezer példányban készülő füzettel és egy Road Show -val próbál a világ és a magyar válság ellen valamit tenni.
Miközben a Fidesz szerint azonnali határozott lépésekre lenne szükség. Varga Mihály, országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt arról is, hogy egy hónap alatt 30 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, mélyponton a tőzsde, Európában adót csökkentenek a válság nyomán, a magyar kormány pedig adót emelne.

Szánalmas, amit a kormány csinál, és egyfajta reménytelenséget sugároz - mondta Varga Mihály. Gyurcsány Ferenc PR kérdésnek tekint a válságot azt gondolja azzal, hogy minimális számban füzeteket gyártanak, a válságkezelés ki van pipálva, holott konkrét azonnali intézkedésre volna szükség - tette hozzá.

Egy hónap alatt 30 ezerrel, október óta pedig 85 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma -mondta statisztikai adatokra hivatkozva Varga Mihály. Az adatok kapcsán beszélt arról is, hogy az Országos Foglalkoztatási Közalapítványnál hatmilliárd forint volt munkahelymegtartó programok támogatására és választ várnának arra, hogy hány munkahelyet sikerült megőrizni ebből a keretből.

Kérdésre válaszolva Varga Mihály beszélt arról is: úgy gondolja, a parlamenti lehetőséget is meg kell ragadni arra, hogy beszéljenek a Reformszövetség által javasolt lépésekről, mielőtt azok is eltűnnek a süllyesztőben más válságkezelős javaslatokkal együtt. Hozzátette ugyanakkor, szerinte a Reformszövetség elképzelései súlyos ellentmondásokkal terheltek, de azokat a lépéseket támogatni fogják például, amelyek adócsökkentést céloznak.

A költségvetési bizottság fideszes elnöke bejelentette azt is, kezdeményezte: a március 11-i bizottsági ülésén foglalkozzanak az ingatlanalapok kérdésével, mert többszázezer ember pénze fekszik ilyen alapokban. Tájékoztatása szerint olyan megbeszélést kezdeményezett amelyen a Pénzügyminisztérium, a PSZÁF és a pszáf, befektetési alapkezelők képviselői és a banki károsultak érdekvédelmi szövetségének képviselői is részt vennének. Úgy tűnik a kormányon kívül mindenki keresi az eszközt a válság megoldására, a kormány pedig Road Show-zik -állapította meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Veres János: szükség van az átalakításokra

A pénzügyminiszter szerint az itthon tervezett változtatások sérthetnek ugyan bizonyos érdekeket, de… Tovább olvasom