Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Figyelemfelhívó demonstrációt tartottak az egyházügyi törvény ellen

Az egyházügyi törvény elfogadása ellen tartottak figyelemfelhívó demonstrációt keresztény evangéliumi egyházak pénteken Budapesten a Kossuth téren.
A mintegy kétszáz demonstráló előtt a gyülekezeti vezetők azt hangoztatták, hogy a törvény diszkriminatív, s ki kell állni a lelkiismereti és vallásszabadság mellett. Elmondták, a törvényjavaslat ismét "szektásként" kezeli őket, nem ismeri el felekezetüket.

A demonstráción a Kossuth-szobor előtt felállított színpadon a lelkészek igét hirdettek, valamint zenészek keresztény dalokat játszottak.

A mintegy háromórás rendezvény végén Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke a demonstrálók előtt azt mondta: akik a törvényt megszavazzák, azok nincsenek velük; azok ellenük vannak. A kormány az ügyben nem tartott egyeztetést, "diktálnak nekünk, s ezt (...) diktatúrának szokták nevezni" - fogalmazott.

A demonstráción megjelent Schiffer András, az LMP frakcióvezetője.

A parlamenti záró szavazásra váró egyházügyi törvényjavaslat a Magyar Katolikus Egyházat, a Magyarországi Református Egyházat, a Magyarországi Evangélikus Egyházat, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget (Statusquo Ante), a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközséget, a Budai Szerb Ortodox Egyházmegyét, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus - Magyarországi Ortodox Exarchátust, a Magyarországi Bolgár Ortodox Egyházat, a Magyarországi Román Ortodox Egyházmegyét, az Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéjét, a Magyar Unitárius Egyházat, a Magyarországi Baptista Egyházat és a HIT Gyülekezetét sorolja fel az Országgyűlés által elismert magyarországi egyházak között.

Olvasóink írták

  • 1. bánki 2011. december 30. 19:16
    „Iványi Gábor ez a faszi aggódik az éhségsztrájkolókért is ! Megélhetési liberális egyházi köntösbe bujtatva.
    udaizmus.blogspot.com/2009/02/ivanyi-gabor-elmenybeszamoloja.html
    ,,Iványi Gábor, a Világ Jámborainak egyike,nemrég Izraelben járt. Ime benyomásainak egy része, amit blogunk kérésére irt.
    Gáza határa körülbelül 800 méterre van innen"- mondja egy taxisofőr a Sderot határában álló dombocskán, ahonnan a világ nagy híradós stábjai készítik felvételeiket a harci eseményekről. Azért innen, mert az izraeli katonaság érthető módon senkit nem engedett be a hadszíntérre. Állok a dombon, és az az érzés jár át, ami Ábrahámot is eltölthette, amikor az Örökkévalóval Szodoma és Gomora érdekében folytatott különös alkudozása után, másnap reggel a helyszínre visszatérve azt látta, hogy ,,ímé felszálla a földnek füstje, mint a kemence füstje."(I Mózes 19,28) .
    Ábrahám nem csupán az unokaöccsét Lótot féltette. Nem akarta elhinni, hogy nincs a városban legalább tíz igaz, akiért meg lehetne kegyelmezni a helynek, akik jelenléte garancia volna a békére, és a tisztességes erkölcsi alapokhoz való visszatéréshez. Az Úr nem is zárkózott el a békés és kegyelmes megoldástól. De a füst arról árulkodott, hogy az Örökkévaló mégsem látott garanciát és reményt a változásra. Ezt a Mindenhatótól tanult ábrahámi magatartást tapasztaltam beszélgetéseim során az év harmadik hetében, amit Izraelben, főként Gáza közelében töltöttem.



    Vajon van-e hadsereg a világon - kellett megkérdeznem magamtól - amelyik a bevetés előtt szórólapon, sőt a telefonkönyv alapján telefonon is értesíti a megsemmisítendő célpont környezetét, hogy az embereknek elég idejük legyen távozni? Vajon van-e hadsereg, amely naponta négy óra egyoldalú humanitárius tűzszünetet tart, koordinálja a területéről bejuttatott segélykonvojok útját és kihozza a sebesülteket, akik ezt kérik? Továbbmegyek. Vajon van-e hadsereg és ország, amely több győztes háború után önként ad vissza elfoglalt területet, újra és újra tárgyal a legyőzöttekkel, vallásszabadságot, munkahelyet, szociális ellátásokat és kulturális lehetőségeket biztosít ellenfelei számára? Európában biztosan nincs, de azt hiszem a világon sem fordul elő ilyesmi. Mégis különös, hogy a kultúrvilág közvéleménye súlyosan Izrael ellenes."”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nap-hónap-év formátumú lesz januártól a minőségmegőrzési jelölés

Januártól az élelmiszereken feltüntetett fogyaszthatósági és minőségmegőrzési időt az Európai Unióban is elfogadott módon jelölik: nap/hónap/év sorrendben. Tovább olvasom