Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Figyelmezetető lövéssel állították meg a baltás fatolvajt

Figyelmeztető lövéssel állított meg egy rendőr egy baltával feléjük induló fatolvajt a Baranya megyei Gilvánfán még szombaton. A férfit bevitték, ahol azonban állítása szerint több rendőr is megütötte, ezért feljelentést tesz.
A fiatalember azt állítja nem ment neki a rendőröknek. Zsobrák Péter a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerint azonban feje fölé tartott baltával indult meg az egyik rendőr felé, akinek a társa ekkor elővette fegyverét és a levegőbe lőtt. A fatolvajt végül elfogták. A rendőrkapitányságra vitték, ahol állítása szerint megverték.

A falopás miatt szabálysértési eljárás indult a férfi ellen. Hivatalos személy elleni erőszak miatt pedig az ügyészségi nyomozóhivatal indított ellene eljárást. Szabad lábon védekezhet. Ő pedig látleletet vetett a sérüléseiről, már ügyvédet is fogadott, azt mondja, feljelenti azokat a rendőröket, akik bántalmazták.

Olvasóink írták

  • 7. valaki 2008. február 05. 06:37
    „NA öregeg tanácsa a többi cikhez miért nem szoltok hozzá pedig ahhoz kellene vagy semmi???az piti milliók amit ti elloptok szégyeljétek magatokat még ti szoltok hozzá valamihez hülyék”
  • 6. pityu 2008. február 05. 06:29
    „van min mazsolázni parasztok”
  • 5. amerikai 2008. február 04. 23:14
    „nagyszeru!

    a vegen majd az intezkedo rendoroket varrjak be, rasszizmus meg eroszakos vallatas cimen. jojjunk mar ra hogy a roma az a tarsadalom aldozata, tehat a tarsadalom a hibas azert mert o lop. Remelem a sok fotelliberalis a rozsadombon elvezni fogja ezt a hirt. Megint a rasszimus!!!-))))”
  • 4. Nagy Árpád 2008. február 04. 22:45
    „Kedves Túrabakancs!
    Mindenben egyetértek veled, de azért, és pont azért kérdezem: Miért parádézott itt Győrben a Fidesz a Szabó úrral, aki megmondta: nem kiíratni: eltartani kell őket. Talán nem értettek egyet az eltartással, vagy piros pontot akartak végre a szadesztól?
    Sikerült! :-)”
  • 3. Túrabakancs 2008. február 04. 21:41
    „Teljesen igazad van Péter g.!
    Ebben a hazában a Magyar van elnyomva a kissebbségek révén,
    itt természetesen a cigányságra gondolok! A szívem szakad meg
    amikor túrázásaim közepette feketén kivágott facsonkokat látok
    az erdőkben, egyértelmű hogy kik lehetnek az elkövetők. Nem
    akarom védeni a motorosokat akik a természetben sportolnak, de
    az ő kártevésük semmi az előbbiekhez képest, őrájuk akarnak többmilliós bírságot kivetni. RÖHELY!!! Tényleg a Magyar Gárdának
    kell valamit csinálni, hiszen nincsen ki megvédje az állampolgárokat
    ezekkel a "parazitákkal" szemben! Amíg az SZDSZ dirigál, sajnos
    nem lesz rend az országban. Érdekük hogy a cigányokkal hadakozzunk, addig ők kiprivatizálják /kilopják/ a a szemünket!
    De már nem sokáig...”
  • 2. Karel Gott 2008. február 04. 21:00
    „Mindenkit a saját szintjén kell megszólítani. Az ilyennek a pofán vágás érthető (egyedül). Magyar beszédet dekódolni képtelen.”
  • 1. péter g. 2008. február 04. 20:41
    „SZABÁLYSÉRTÉS?
    A getvadék parazita életben maradt, miután most elég volt a figyelmeztető lövés. Emlékezetes: 2007 októberében egy természetvédelmi őr önvédelemből agyonlőtte a rá fejszével támadó cigány fatolvajt az Északi-Középhegységben. A "norvégok" szó szerint lopják már a levegőnket is, iparszerűen irtják erdeinket.
    Vajh ha fehér támad a rendőrre emberölési szándékból fejszével, akkor is szabálysértés??? Egyébként a fenti kurucos cikkben az is le van írva, hogy a két rendőrnek erősítést kellett kérni, mert hirtelen ott termett a nagyszámú rokonság "hagyományos" fegyverekkel de természetesen csak nézelődni jöttek baltával, kapával, vascsővel és szamurájkarddal. Aki véletlen lincselési szándékra gondol, piszkos rasszista, ezért ezt nem vizsgálják, és a Délmagyar is ezért hagyta ki a tudósításból!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hét évig élt tanyán, hogy milliomos lehessen, végül lebukott

Mintegy félmilliárd forintot próbált meg kicsalni a biztosítóktól egy magyar férfi. Előbb… Tovább olvasom