Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Figyelmeztető lövésekkel állították meg

Figyelmeztető lövésekkel tudták csak megállítani a rendőrök egy autó utasait, akik rájuk támadtak szerdán kora este, amikor igazoltatták őket a Nógrád megyei Szátok településen.
Mikor az autót megállították, a vezető elismerte, hogy ivott, ezután támadtak az utasok és a közben oda érkező környékbeliek a rendőrökre. A támadókat a figyelmeztető lövések és a mindvégig a tömeget csillapító helyi kisebbségi önkormányzati képviselő segítségével sikerült megállítani. Öt embert állítottak elő, hivatalos személy elleni erőszak miatt.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint szerdán kora este Szátok településen állítottak meg a járőrök egy kocsit. Az autóban három helybeli ült, a sofőr szóban elismerte, hogy alkoholt ivott, mielőtt a volánhoz ült. Az autóban maradt két ember és a közben odaérkező másik két társuk szidták és veréssel fenyegették a rendőröket. A vezető mellett ülő férfi ki is szállt a kocsiból és megragadta az egyik rendőr nyakát, aki csak testi erejével tudta legyűrni a támadót.

Nem sokkal ezután még több környékbeli érkezett a kocsihoz, akikkel együtt összesen négy ember rátámadt az intézkedő rendőrökre. A rendőrök felszólítás után figyelmeztető lövést adtak le, amit még kétszer meg kellett ismételni, csak attól csillapodott le a tömeg. Közben odaérkezett a helyi kisebbségi önkormányzat egyik képviselője, aki szintén próbálta az embereket nyugtatni.

A rendőrök végül öt embert fogtak el, ellenük a nyomozó ügyészségen hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentést tettek.

Olvasóink írták

  • 3. melós 2008. október 09. 12:37
    „AZ eset résztvevői új MAGYAROK voltak,akik rossz néven vették a
    hatosági kőzegek inzultálását.szegény réti négerek,lehet mentek szines fémet gyűjteni.A FIGYELMEZTETŐ LŐVÉST LEGKŐZELEBB A
    TŐMEGBE KELL VÉLETLENŰL ELSŰTNI.Jobb lenne a statisztika!!!!!”
  • 2. trainman 2008. október 09. 09:21
    „Lassan mondom,hogy mindenki megértse!NINCS CIGÁNYBŰNÖZÉS!”
  • 1. Kolompár Rómeó 2008. október 09. 06:58
    „A viselkedesuk alapjan sved turistak lehettek. Kar, hogy az a fegyver nem sult el "veletlenul", amikor nem a levegobe, hanem pl. a tomeg fele iranyitottak. A koltsegvetesnek es a bekes allampolgaroknak mindenkeppen jo lett volna.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszaesett Magyarország a versenyképességi rangsorban

Magyarország a friss adatok szerint a középmezőnyben van versenyképesség szempontjából: a 134-es… Tovább olvasom