Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 8°C Még több cikk.

Figyelmeztető sztrájkot tartanak a mozdonyvezetők hétfőn

Mozdonyvezetők Szakszervezete július 23-án reggel 6 óra és 8 óra között figyelmeztető sztrájkot tart a magyar vasútvonalakon - közölte Borsik János ügyvezető alelnök csütörtökön.
A sztrájk idején a vonatok 6 óra előtt menetrend szerint közlekednek, azonban 6 és 8 óra között nem is indítják el őket

Az ügyvezető alelnök emlékeztetett arra, hogy többször fordultak a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és a Nemzeti Közlekedési Hatóság vezetéséhez, hogy hozzanak azonnali intézkedéseket az utasok, a mozdonyvezetők és a vasutasok biztonsága érdekében.

A szakszervezet álláspontja szerint a jelenlegi jogi szabályozás nem felel meg a biztonsági elvárásoknak, a foglalkoztatási és szakmai szabályok megszegése pedig gyakorlattá vált a vállalkozó vasutaknál. Veszélybe került a mozdonyvezetők foglalkoztatás biztonsága is, mert több vasútvonalat fel akar számolni a GKM, tekintet nélkül az eddigi tiltakozásokra, a társadalmi, lakossági és munkavállalói érdekekre.

A Mozdonyvezetők Szakszervezete 2007. június 13-án hozta létre a sztrájkbizottságot és egyeztető tárgyalásra hívta fel a GKM vezetését. A szakszervezet emlékeztet arra, hogy az első tárgyalásra június 28-án került sor, a másodikra július 13-án, az utóbbi egy órán belül véget is ért.

A szakszervezet tájékoztatása szerint a sztrájkra a mozdonyvezetők felkészültek, a szakszervezet a MÁV társaságaival és a GYSEV szakértőivel az elégséges szolgáltatásról tárgyal. A szakszervezet kéri az utasok megértését, támogatását, mert a vasúti közlekedés biztonsága közös érdek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az ezrest hamisítják leggyakrabban

Tovább olvasom