Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 13°C | 23°C Még több cikk.

Fodor: Megengedhetetlen, ami Tatárszentgyörgyön történt

Megengedhetetlennek nevezte Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke azt, hogy Magyarországon megtörténhessen, hogy egy ötéves kisfiút és annak édesapját főbelőjék, miközben egy égő házból menekülnek.
"Egy olyan demokratikus jogállam, mint Magyarország, amiért 20 évvel ezelőtt küzdöttünk, nem engedheti meg, hogy bárki bőrszínétől, vallási hovatartozásától függetlenül félelemben éljen" - fogalmazott. Az SZDSZ elnöke szerint a rendszerváltás egyik nagy adóssága maradt, hogy a magyar társadalomnak nem sikerült érdemben tennie valamit a magyarországi romák integrálásáért. Fodor Gábor szerint összefogásra, közös fellépésre és az erőszak elítélésére van szükség, a rendőrség részéről pedig gyors és hatékony munkát várnak.

A liberális politikus szerint Tatárszentgyörgyön olyan brutális bűncselekmény történt, ami azzal szembesíti a magyar társadalmat, hogy "valami nagyon nagy baj van ma Magyarországon". Fodor Gábor szerint a kettős gyilkosság olyan szégyene a magyar demokráciának, ami ellen ki kell állni és fel kell emelni a szavát minden demokratának. A liberális politikus beszélt arról is, hogy az SZDSZ kész arra, hogy tanácskozást szervezzenek, ahol a témával foglalkozó szakemberek segítségével egy új koncepciót dolgoznak ki, az elmúlt 20 év romapolitikáján ugyanis változtatni, mert a liberálisok szerint világossá vált, hogy nem sikerült a magyarországi romák sorsának jobbítása. A megfelelő integrációs programok mellett további okként említette a politikus a jelenlegi helyzet kialakulásában azt, hogy a magyar politikai közélet néhány kivételtől eltekintve nem tudott segíteni abban, hogy megfelelő roma politikusi gárda teremtődjön, illetve azt is, hogy nem sikerült a magyar közéletnek világossá tennie, hogy mindannyiunk közös érdeke a magyarországi romák sikeres integrálása.

Fodor Gábor a sajtótájékoztatón beszélt arról is, hogy tájékoztatást kért az országos renfőrfőkapitánytól, és kérte, hogy az elmúlt időszak hasonló eseményeit vizsgálva, nézzék meg áll-e rasszista indíték az ügyek hátterében.

Olvasóink írták

  • 5. nyomdasz63 2009. február 24. 18:22
    „Megengedhetetlen..hiszen nem fejbe lőtték !”
  • 4. dodó 2009. február 24. 17:00
    „3. hozzászólás Conquer 2009.02.24. 16:50
    Rizka kivétel, de most EGYETÉRTEK Veled!
    Hol volt Gabriella ezeknél az eseteknél!? Csak az idei, jan 01-től febr 24-g ellenünk elkövetett cigány csínytevéseket és csak a durvábbakat másoltam ide:

    JAN. 02
    DUNAÚJVÁROS: Elhunyt a cserbenhagyó cigányok áldozata +
    KKFÉLEGYHÁZA: 14 éves lányt késelt meg két cigány
    JAN 06
    TISZALÖK: Nemi erőszak az iskolában: 9 éves értelmi fogyatékos lányt erőszakolt meg két nagyobb társa
    TISZAROFF: Brutális kegyetlenséggel öltek meg egy asszonyt a cigányok
    JAN 08
    NYÍREGYHÁZA: Megint lincselni akartak a cigányok, arendőrség közbelépése akadályozta meg
    JAN 12
    MEZŐZOMBOR: Halálra verték és kirabolták az idős nőt a cigányok +
    JAN 16
    NAGYECSED: 61 éves nőt erőszakolt meg a cigány rabló
    JAN 18
    PÉCS: 14 késszúrással ölték meg az idős azzonyt a cigány rablók +
    JAN 19
    FADD: Súlyos sérült a "norvég" családok közti utcai harcban
    JAN 20
    SZEKSZÁRD: Késsel támadtak egy biztonsági őrre a tettenért cigányok
    PÉCS: Feszítővassal ütötte agyon a pénzbeszedőt, majd bebetonozta (bizony, ez is cigány!) +
    JAN 21
    ÓZD: Brutálisan megverte és ágyhoz kötözte a rabló az idős asszonyt
    EGER: Vadállatias brutalitással bántalmazott és rabolt ki egy 86 éves nőt a cigány
    JAN 23
    KUNCSORBA: Öt szál kutyakolbász volt az idős nőt brutálisan megverő 15 és 17 éves rablók zsákmánya
    JAN 26
    PÉCS: Súlyos koponyasérüléseketszenvedett egy 13 éves fiú, akit pár évvel idősebbek vertek, rugdostak össze az utcán.
    JAN 28
    ORGOVÁNY: Botokkal verte a 71 éves férfit a három cigány rabló
    SZEKSZÁRD: Párnával folytogatta az idős asszonyt a négy rabló
    CSENGŐD: Mellkason szúrta, majd kirabolta a 85 éves férfit a cigány +
    KAPOSVÁR: Fejszével és vascsővel támadt a rendőrökre, a rokonok is segítettek
    JAN 31
    BPEST, JÓZSEFVÁROS: Romák közzötti tömegverekedésben életveszélyes és súlyos sérültek
    LEÁNYVÁR: Saját otthonában verték halálra a kirabolt idős asszonyt +
    SZOMBATHELY: Öt cigány férfi súlyosan bántalmazott és kirabolt egy fiatalkorút
    FEBR 02
    MISKOLC: Cigány iskolatársa vert össze egy 14 éves fiút, kórházba kellett szállítani
    RAKAMAZ: Elrabolt és prostitúcióra kényszerített egy 18 éves lányt négy cigány
    FEBR 03
    BPEST;IX.ker: 2000 ft -ért 21 késszúrással végezték ki a betörő cigányok a fiút +
    GYŐR: Két lopáson ért tolvaj súlyosan bántalmazta a biztonsági őrt
    DIÓSGYŐR: Öt cigány késelt rablás közben meg egy fiatalembert
    FEBR 06
    KKMAJSA: Őrizetbe vették Kolompár drogos fiát
    SARKAD: Tömegverekedés fegyverekkel két család között, szúrt sebek
    FEBR 07
    HEVES: 30 cigány támadt botokkal, vascsövekkel a rendőrökre
    FEBR 08
    VESZPRÉM: Meggyilkolták a cigányok az MKB Veszprém beállósát, további két életveszélyes, egy súlyos sérült +
    FEBR 09
    BPEST: Életveszélyesen megkéselt egy középkorú nőt a táskarabló
    MÁLYI: Megverték a 15 és 17 éves (hetedik osztályos) rablók, a kórházban meghalt +
    FEBR 11
    JÁNOSHIDA: Brutálisan összevertek, kiraboltak, majd bezártak egy 77 éves embert .
    GYŐR: Két rabló bántalmazta a 81 éves asszonyt
    MEZŐFALVA: Nem akart börtönbe vonulni, az előállító rendőrökre támadt a cigány
    FEBR 13
    DOROG: Isméti Idős asszonyt ölt meg a betörő +
    FEBR 14
    BPEST: Életveszélyes késelés a "nyóckerben", nyakonszúrt egy 13 éves fiút egy 15 éves mokka
    FEBR 16
    SZOMOLYA: Betört hozzá, megverte és kirabolta a két cigány az idős asszonyt
    ARANYOSAPÁTI: Betörtek,raboltak, majd a helyszínelés után visszamentek bosszút állni és újra rabolni
    FEBR 18
    KKFÉLEGYHÁZA: Három fiatalkorú cigány rabló ütött le egy férfit
    GYÜRE: Fűrésszel támadt a tulajra és a mezőőrre a tolvaj cigány
    CSÉPA: Csak a szokásos: adófizető magyart ölt meg otthonában ásóval a cigány +
    SZOLNOK:" Csoportos garázdaság"közben szamurájok szúrkáltak a Széchenyi lakótelepen
    FEBR 19
    BPEST: Cigányok vertek eszméletlenre egy testvérpárt Kispesten
    SZOLNOK: Szamurájkarddal és flóbertpisztollyalcsapott össze három cigány egy parkolóban pénzügyi nézeteltérés miatt
    FEBR 21
    HERCEGSZÁNTÓ: Az idős hölgyet otthonában bántalmazták, de nem volt pénze, ezért még jobban megverték a cigányok
    FEBR 23
    LÁZACSÉKE: 13-18 évesek bántalmazták és rabolták ki az idős nőt 400 ft-ért
    BPEST: Három fiatal cigány késsel rabolt ki egy házaspárt a Margit-szigeten
    BUCSA: Tízéves gyerek agyrázkódásig verte iskolatársát

    Egyáltalán: hol voltak a fajvédők, a cigánybérencek, az énektanár kállai(kolompár)ernők, mohácsiak, köztörvényes OCÖ-sök,sólyomelnök és a többi felelős?!”
  • 3. Conquer 2009. február 24. 16:50
    „Szerintem meg az megengedhetetlen, amit az elöl Rómeó hátul Júlia Fodor Gabriella művel...

    "az elmúlt 20 év romapolitikáján ugyanis változtatni, mert a liberálisok szerint világossá vált, hogy nem sikerült a magyarországi romák sorsának jobbítása."

    Tessék mondani, ebből 12 évet kik is voltak/vannak hatalmon? Kik is sodorták polgárháborús helyzetbe az országot? A Hódházán meggyilkolt, megerőszakolt és kemencében elégetett magyar nyugdíjasért ki emeli fel a szavát?

    A lényeg: két haszontalan cigánnyal kevesebb, cigányok közötti leszámolás vagy uzsora áll a háttérben, esetleg kellett egy ügy, amit az NBH csinált, nehogy a Cozma ügy után még egy hasonló kaliberű ügy történjen és akkor szakadjon a húr.”
  • 2. smalltown 2009. február 24. 16:46
    „radenko, te meg gondolkozhatnal neha,mielott baromsagokat beszelsz.”
  • 1. radenko 2009. február 24. 16:13
    „Fodor inkább befogná a pofáját mert Ő pártja miatt van az egész.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem segített a háziorvos - leállt a beteg szíve

Kaposvár - Újra kellett éleszteni egy férfit, aki a kaposvári kispostán lett rosszul. Tovább olvasom