Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Földbérleti pályázatokra hasonlító papírokat égetett el a PM

Az eredeti állami földbérleti pályázatokra hasonlító papírokat égetett el szimbolikusan a Bosnyák téren Szabó Rebeka pénteken.
A független képviselő egy bográcsban égette el a papírokat, egy a téren lévő épület előtt, ahol állítása szerint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) található.

Tettét azzal indokolta, hogy egy múlt heti kormányrendelet szerint visszapostázzák a gazdálkodóknak a vesztes állami földbérleti pályázatokat. Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség szerint az intézkedés "a visszaélések nyomainak eltüntetésére szolgál" és a lépés olyan, mintha megsemmisítenék, például elégetnék a dokumentumokat - jelentette ki.

Hangsúlyozta, hogy ha ezután bírósági eljárások indulnának, akkor a dokumentumokat már nem lehetne bizonyítékként felhasználni.

A politikus arra kérte a vesztes pályázókat, hogy ha postán megkapják az iratokat, akkor azokat bontatlanul küldjék el neki. Tervei szerint a borítékokat közjegyző jelenlétében nyitják majd fel és az abban lévő dokumentumokat letétbe helyezik, mert akkor azok segítségével "a jövőben is ki lehet majd vizsgálni az esetleges visszaéléseket" - közölte.

Ha az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért kormányra kerül, automatikusan újrapályáztatják a 150 hektárnál nagyobb területekről szóló, illetve a nem helybeliek által megnyert pályázatokat - mondta.

Olvasóink írták

  • 1. csergemerge 2013. május 31. 17:23
    „Szerintem körnhyezetszennyezési bírság kiszabása lenne jogos.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: a Fidesz három éve csak kárt okoz

Orbán Viktor és a Fidesz, amikor csak teheti, ráront a magyarokra (...), hiszen nem szeretik a… Tovább olvasom