Délmagyar logó

2018. 07. 17. kedd - Endre, Elek 19°C | 28°C Még több cikk.

Földrengés Észak-Kelet Magyarországon

Több helyen észleltek földmozgást csütörtökön 8 óra 15 perckor a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatak térségében. Tiszakóródon körülbelül kétszáz gyereket küldtek haza az óvodából, illetve az iskolából csütörtökön, mivel a polgármester szerint a reggeli földrengés miatt néhány épület már nem biztonságos.
Sárospatak környékéről több helyről érkezett a bejelentés, miszerint elsősorban a nagyobb épületekben észlelték a föld mozgását. Az elsődleges információk alapján kismértékű, az észlelés határán lévő földrengés volt.

A földrengés a Richter-skála szerint 4,2 erősségű volt, epicentruma Ukrajnában, a kárpátaljai Horonda község közelében volt.

A Magyar Tudományos Akadémia Szeizmológiai Obszervatóriumaarról tájékoztatott, hogy 8.15-kor az ukrán határ közelében, Kárpátalján keletkezett a földrengés, amelynek magnitúdója az előzetes meghatározás szerint 4,5 volt a Richter-skálán.

Tóth László szeizmológus közleményében azt írta, hogy a rengés Magyarországon is nagy területen volt érezhető, például Beregsurányban, Beregdarócon, Barabáson, Kisvárdán, Fehérgyarmaton vagy Záhonyban. Sokan megijedtek, kiszaladtak az épületekből, mert az ágyak megmozdultak és a csillárok kilengtek, de károkról eddig nem érkezett jelentés - közölte a szakember.

Dobson Tibor, a katasztrófavédelmi főigazgatóság szóvivője az szintén azt mondta, hogy károkról, sérülésről nem kaptak bejelentést, a tűzoltóknak nem kellett mentéshez kivonulniuk.

Egy hete, november 15-én ugyanezen a területen, az ukrán határ közelében volt kisebb mértékű, a Richter-skála szerinti 2,5-es erősségű rengés.

A Szeizmológiai Obszervatórium Magyarországon évente 100-120 kisebb (2,5-ös erősség alatti), sokszor nem is érezhető földrengést regisztrál az érzékeny szeizmológiai hálózat segítségével.

A Tiszakóródon a községháza, az öregek otthona és több családi ház fala megrepedezett, az általános iskolában pedig a tornaterem vasbeton szerkezete is elcsúszott.

Úgy tudni, napközben több utórengés is várható, ezért az 50 óvodás, illetve a 142 iskolás gyerek semmiképp nem maradhatott a repedezett falak között - mondta Gyulai Gáspár. A szakemberek jelenleg épp azt mérik fel, hogy mennyire sérültek az épületek; a házak egy részén ugyanis több repedés is látható - tette hozzá.

A földrengés nem sokkal reggel nyolc óra után kezdődött, és körülbelül 4,7-es erősségű volt; epicentrumát az ukrán határon túlra teszik a szakemberek. A rengést egész Észak-Kelet Magyarországon érezni lehetett, személyi sérülést azonban egyelőre nem jelentettek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Globex-kár jogilag megtérült

A Globex által Sopronnak okozott kár jogilag, dokumentálhatóan megtérült – állítja dr. Szalma… Tovább olvasom