Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Folyamatos esés

A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX a múlt héten meg sem közelítette az egy héttel korábban 27 ezer ponton felállított történelmi rekordot, az index folyamatosan esett.
A BUX 26 ezer 50,04 ponton zárt pénteken, az értéke egy hét alatt 952,45 ponttal, 3,52 százalékkal zsugorodott. A nemzetközi piacokon emelkedő kamat- és állampapír hozamszint letörte a részvények keresletét a világ tőzsdéinek többségén, ez alól a hatás alól a pesti börze sem tudta kivonni magát. A BÉT részvénypiacán 163,1 milliárd forint értékben születtek üzletek a héten, míg az előző hét forgalma 119,7 milliárd forint volt.

Az OTP Bank részvényeinek árfolyama 6,26 százalékkal 9280 forintra esett. A Mol-papírok 24 ezer 150 forintot értek pénteken, 0,62 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel korábban. A Magyar Telekom részvényeit rosszul érintette az emelkedő hozamszint, a távközlési részvény árfolyama 4,07 százalékkal 920 forintra esett. A Richter árfolyama 5,08 százalékkal 36 ezer 400 forintra romlott, és gyengült az Egis is, a részvény 4,24 százalékkal alacsonyabban 21 ezer 15 forinton zárta a hetet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy magyart is őrizetbe vettek Rómában

Tovább olvasom