Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Folytatódik a BSA Tűzszünet-kampánya

Folytatja az illegális szoftverhasználat visszaszorítását célzó Tűzszünet kampányát a Business Software Alliance Magyarország (BSA) - mondta Sebők Erzsébet, a szervezet főtitkára szerdán, budapesti sajtótájékoztatóján.
A főtitkár elmondta: az elmúlt évben mintegy 30 millió forintot költöttek a kampányra, s várhatóan az idén is ekkora összeget fordítanak rá.

A BSA 2002-ben Győr-Moson-Sopron, Fejér és Baranya megyében, valamint Budapest és agglomerációs körzetében folytatott kampányt, s az idén további 16 megyében kezdi meg az illegális szoftverhasználat visszaszorítását.

Sebők Erzsébet elmondta: február közepén hozzák nyilvánosságra azt a listát, amely tartalmazza, hogy melyik megyében kezdik, illetve hol folytatják a kampányt.

- Arra a következtetésre jutottunk, hogy a vállalatvezetők pozitívan viszonyulnak a BSA kezdeményezéséhez és nagyobb gondot fordítanak a legális szoftverhasználatra - mondta a főtitkár.

Hozzátette: tavaly 2000 cég kért haladékot a BSA-tól arra, hogy rendezze illegális szoftvereinek helyzetét.

A Tűzszünet-kampányról elhangzott, hogy a BSA egy-egy megyében, illetve régióban 30 napos türelmi időszakot hirdet, s ezalatt minden oda tartozó vállalkozás rendbe teheti szoftvernyilvántartását, illetve legalizálhatja az esetlegesen illegálisan használt szoftvereit. A türelmi időszak a vállalat kérésére meghosszabbítható. A BSA ezen időszak alatt sem büntető-, sem egyéb peres eljárást nem kezdeményez illegális szoftverhasználat miatt, illetve szerzői jogok megsértésének gyanújával. Ugyanakkor a 30 nap alatt a vállalatok büntetlenül kérhetnek segítséget a BSA-tól vagy viszonteladójától a szoftvernyilvántartás rendbetételére.

A BSA 30 nap eltelte után már büntetőfeljelentéseket tehet, illetve tesz az illetékes rendőrhatóságoknál olyan cégek ellen, amelyeknél alapos okkal feltételezi az illegális szoftverhasználatot.

Sebők Erzsébet nem tudta megmondani, hogy tavaly hány illegális szoftvert jelentettek be a Tűzszünet-kampány során az érintett cégek. Kifejtette: ezek az adatok május-júniusban állnak majd a BSA rendelkezésére, s ekkor tudják megmondani azt is, hogy milyen értékű szoftvert jelentettek be 2002-ben.

(MTI)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A mezőgazdasági miniszter a magyar mezőgazdaság helyzetéről

Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az év első felében elkészíti az új középtávú… Tovább olvasom