Délmagyar logó

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 12°C | 24°C

Folytatódik a vasutassztrájk

Hétfőn nulla órától folytatódik a határozatlan idejű vasutassztrájk, mivel a MÁV és a VDSzSZ továbbra sem tudott megegyezni a bérfejlesztésről, illetve a juttatásokról.
Az érdekvédők azzal indokolják a döntést, hogy a vasúttársaság a tárgyalásokon politikai nyomásra, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium utasítására semmilyen kompromisszumot nem volt hajlandó kötni. A vonalakon teljes káosz várható, mert az elégséges szolgáltatásokról sem született egyezség a vasárnap délutáni egyeztetésen.A vasúttársaság azt javasolta, hogy az elővárosi vonalakon üzemkezdettől nyolc óráig 759 vonat közlekedjen, illetve 13.00 órától 19 óráig valamennyi vonat járjon. A többi vasútvonalon pedig reggel és este egy-egy pár vonat közlekedését kérték. A VDSzSz ezeket elutasította. A sztrájk ideje alatt valamennyi Volán Társaság elfogadja a MÁV-START által kiállított érvényes februári havi és félhavi bérleteket, a vasutakkal megegyező útvonalakon. Jók lesznek a vasúti bérletek a legtöbb BKV járatra is. Többek között a 2-es és a 3-as metrón, a gödöllői és a ráckevei héven lehet vasúti bérletekkel utazni. A VDSzSz és a MÁV hétfőn délután folytatja a tárgyalásokat, amelyen ismét Herczog László, a munkaügyi tárca szakállamtitkára lesz a közvetítő. A szakszervezet fenntartja a követeléseit: a MÁV Cargo privatizációjának bevételéből minden vasutas dolgozónak nettó 250 000 forintos, egyszeri kifizetést, valamint a kiszervezett cégek dolgozóinak 10 százalékos alapbérarányos, úgynevezett kihelyezési pótlékot akarnak.

A kora reggeli helyzet szerint Budapesten a Déli pályaudvar fogadja és indítja a vonatokat, a Nyugati és a Keleti pályaudvarra viszont nem mennek be a vonatok. A szerelvények Kőbánya-Kispestig, illetve Kőbánya-felsőig közlekednek, illetve onnan is indulnak - közölte a MÁV.A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint a Nyugati pályaudvarról két vonat elindult reggel, egy 5 óra 10-es járat Vácra egy órás késéssel, és egy 5 óra 56-os járat valamivel kevesebb csúszással, Veresegyházára. A pályaudvaron három pénztár kinyitott, és körülbelül két tucat ember várakozik, akik türelmesen viselik a sztrájk okozta kellemetlenségeket.

Szegedről éjfél óta egyetlen vonat sem indult el. Eddig 65 dolgozóból heten nem vették fel a munkát. A hétfői utasforgalomhoz képest reggel jóval kevesebben akartak vonattal útnak indulni. Legtöbben a sajtóból értesültek az újabb vasutas sztrájk megkezdéséről.A szegedi pályaudvarról egyelőre vonatpótló buszok szállítják az utasokat a Szeged-Rókusi és a Szeged-Kiskundorozsmai állomásokra. A hajnali budapesti vonatok ugyanis csak onnan indultak el és a tervek szerint Kőbánya-Kispest állomásig közlekedik. Egyelőre a dolgozóknak csupán töredéke sztrájkol, de még nem lehet tudni, hogy a 6 órai és a fél 8-as műszakváltás után hányan nem veszik fel a munkát. Az utasok nagy része Szegeden tájékozódott, mielőtt kiment az állomásra. Többségük tudta, hogy újra sztrájk van. A csongrádi megyeszékhelyről amennyire lehet buszokkal próbálják megoldani az utasok szállítását. Azt még nem lehet tudni, hogy a nap további részében hogyan indulnak a vonatok.

Győrben éjszaka a kalauzok közül négyen sztrájkoltak, műszakváltáskor a nappalosok közül eddig mindenki felvette a munkát. A pályaudvaron alig pár utast lehetett látni. Tatabányára, Bakonyszentlászlóra nem indultak el a vonatok, de 5.30-kor Rajka felé az eredetileg sebesvonat személyvonatként kigördült a pályaudvarról. Ausztriából nem jönnek, és oda nem mennek járatok, az Eurorégió 5-6 vonatpárja sem közlekedik. Tatabányán a nappalosok közül csak 1 dolgozik,a többi sztrájkol.

Éjfél óta egy vonat sem szállít utasokat Kelet-Magyarország térségében, mindössze egy motorvonat érkezett hajnalban Debrecenbe, amely a vasutasokat szállította. Szabolcs és Hajdú-Bihar megyében a jegykezelők 100 százaléka sztrájkol, a pénztárosok fele nem dolgozik, és a műhelyekben is minden második ember nem vette fel a munkát - közölte a Független Hírügynökséggel a VDSZSZ területi ügyvivője.A debreceni és a nyíregyházi állomásokon többnyire 3-5 utas lézeng, vagyis az utasok többsége más útvonalat választott. Eddig nem történt semmilyen incidens a sztrájk miatt - mondta Barna István. Hétig egy vonat se indul a környéken, de a szakszervezeti ügyvivő szerint a műszakváltás után sem szállítanak utasokat a vonatok.

Vonatszerelvények nem, néhány úgynevezett BZ-motor, vagyis rövid, piros motorvonat elindult, és a sztrájk végéig indul is a miskolci Tiszai pályaudvarról. Hajnalban Szerencsre, illetve Sátoraljaújhelyre mentek ilyen vonatok. Ezekhez nincs szükség vonatvizsgálókra, nem kell fékpróbát tartani rajtuk, ezért váltotta ki a MÁV a hosszabb szerelvényeket ilyenekkel. A Tiszai pályaudvaron tucatnyi ember várakozik, sokan abban bíznak, mégis indul vonat. Észak-Magyarországon száz százalékos a sztrájkban részt vevők létszáma. Néhány pénztár üzemel, de nem vették fel a munkát a fizikai dolgozók, kocsirendezők és tolatásvezetők, akik a vonatszerelvények összeállítását végzik, mondta el a Független Hírügynökségnek Kovács Ferenc, a VDSZSZ területi ügyvivője. Információi szerint a hét órás műszakváltás után hasonló lesz a helyzet.

Pécsett minden vonat beérkezett és eddig mindegyik el is indult. Ez a hétfői nap az eddigi legmozgalmasabb az idei vasutas sztrájk napjai között - mondta el a Független Hírügynökségnek Imre Lászlóné, a MÁV pécsi igazgatóságának sajtóreferense. A pécsi állomásról minden vonat elindult, de amelyik érinti Dombóvárt, az el is akad. Ott ugyanis sztrájkolnak. A Balaton dél partján járnak a szerelvények. Kaposvár, Fonyód, Gyékényes környékén csak részelegesen indulnak járatok. Pécsett a pályaudvaron elég sokan vannak, de ők egyelőre el tudtak utazni. 6 órakor lesz váltás a vasúti dolgozó között, akkor várható, hogy lesz változás. 8 óráig kiderülhet, hogy kik veszik fel a munkát és kik sztrájkolnak. A 6 óra 15-ös Budapestre tartó Inter City elindul Pécsről, jegyvizsgáló és kocsivizsgáló is van hozzá, ők nem szüntették be a munkát. Most elsősorban forgalmi dolgozók, váltókezelők sztrájkolnak.

Hétfőn hajnalban a Somogy IC kivételével az összes vonat elindult a nagykanizsai vasútállomásról. Az IC-nek 4 óra 47 perckor kellett volna elhagynia az állomást, de Csurgó felől nem tudták fogadni, ezért Nagykanizsán ragadt. A sztrájk támogatottsága egyébként nagyon alacsony - körülbelül 3 százalék - Nagykanizsán. Így különösebb fennakadás nincs a közlekedésben, például a Balaton déli partján gyakorlatilag zavartalan a forgalom. Az utasok lényegesen kevesebben vannak a szokásosnál. Békéscsabán este és hajnalban nem volt sztrájk, mivel az esti műszak felvette a munkát. Ez azt jelenti, hogy reggel 6-ig minden vonat menetrend szerint elindult az állomásról; ez 4 induló és 4 érkező vonatot érint. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy napközben hányan lépnek sztrájkba, ez csak a fél hetes műszakváltás után derül ki - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Zelman Attila, a VDSZSZ helyi vezetője.

A MÁV közleménye

A vasúttársaság legfrissebb adatai alapján 160 személyszállító vonat és 151 tehervonat indult el a sztrájk idején. Az utasok érdekében a vasúttársaságok - a lehetőségekhez képest - napközben is igyekeznek megszervezni a vonatközlekedést - közölte a MÁV.

Kiszámíthatatlan a vonatok közlekedése: késésekre, járat-kimaradásokra, útvonal-rövidülésekre kell számítani mind a belföldi, mind a nemzetközi vonatforgalomban.A MÁV tájékoztatása szerint főként a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSzSz Szolidaritás) jegyvizsgáló és kocsivizsgálói dolgozóinak többsége, illetve a forgalmi dolgozók egy része sztrájkol. A mozdonyvezetők természetesen dolgoznak, mint ahogy a forgalomirányítók többsége is felvette a munkát. A kocsivizsgálók több mint fele, a forgalomirányítóknak csupán néhány százaléka sztrájkol.

Budapest Déli pályaudvar fogadja és indítja a vonatokat, viszont a Nyugati és a Keleti pályaudvarra nem mennek be a vonatok, a szerelvények Kőbánya-Kispestig, illetve Kőbánya-felsőig közlekednek, illetve onnan is indulnak. A Budapest-Vác és a Budapest-Veresegyház közötti vonalon járnak majd a vonatok egy-két óránként, illetve az esztergomi vonalon is.

Lökösházán és Szegeden sztrájkolnak. Szeged és Kiskundorozsma között vonatpótló buszok, Kiskundorozsmától vonatok szállítják az utasokat. Dombóváron és Kaposváron, valamint Pécs térségében sztrájkolnak, itt akadozhat a közlekedés. Pusztaszabolcsról és Dunaújvárosról egy-egy FLIRT szerelvény jön Budapestre. Budapest és Székesfehérvár, továbbá a Budapest-Újszász, illetve a Budapest-Cegléd közötti vonalon biztosított óránként egy szerelvényre lehet számítani. Debrecen, Záhony, Miskolc, Nyíregyháza, Mátészalka környékén egyelőre nem járnak a vonatok a kocsivizsgálók munkabeszüntetése miatt.

A nemzetközi vonatok közül a Pannónia csak Rajkáig közlekedett, az Ister és a Dácia visszafordult Románia felé, az osztrák vasút Bécsből már nem indít nemzetközi vonatjáratot Budapestre.

A MÁV és MÁV-START kéri az utasokat, hogy a helyszínen tájékozódjanak a vasúti utazás helyzetéről és a helyettesítő lehetőségekről. A két vasúttársaság, mint ahogy korábban is, megállapodást kötött a Volán-társaságokkal, hogy azokban a térségekben, ahol nem lesz vonatközlekedés a VDSzSz sztrájk miatt - a munkabeszüntetés idején - a vasúti bérleteket és vasutas igazolványokat elfogadják a menetrendszerinti buszjáratokon. A BKV menetrendszerinti járatain elfogadják Budapest közigazgatási határáig, illetve onnan az érvényes vasúti bérletet.

A MÁV-START a sztrájk miatt elhalasztott utazásokra szóló, előreváltott menet- és helyjegy árát a kezelési költség levonása nélkül visszatéríti, ennek részletei a MÁV-START Zrt. közleményében, a társaság honlapján (www.mavstart.hu) olvashatók. A még elégséges szolgáltatásokról szóló tárgyalások február 25-én délután 3 órakor folytatódnak, ekkor kollektív munkaügyi vita is lesz. A MÁV hétfő reggeli közleményében kiemeli, hogy a sztrájkjoggal ellentétesnek tartja a VDSzSz Szolidaritás álláspontját, tekintettel arra, hogy a törvény a társadalmi közszükségletet ellátó vállalatoknál előírja a még elégséges szolgáltatás biztosítását.

Olvasóink írták

  • 3. Timmy 2008. február 25. 08:41
    „Mi lenne, ha a sztrájkolókat sehol sem szolgálná ki senki sem, mondván ők meg a sztrájkolók ellátása ellen sztrájkolnak? Csupán csak azért, hogy ők is érezzék, milyen akadályoztatva lenni? Ők könnyen vannak, hisz pénzt is kapnak azért, hogy nem dolgoznak, igaz ezt nem csak me teszik meg, hanem mindennap szinte, bár lehet akad egy-két kivétel is. Könnyű nekik mások életével és egzisztenciájával játszadozni, de ha majd nem lesz szükség ennyi vasutasra, mert az emberek átszoknak a buszra/kocsira, akkor is lehet sztrájkolni a munkanélküliek érdekében! Persze úgy, hogy ők fizetnek azért, hogy sztrájkolhatnak...”
  • 2. Kiss István 2008. február 25. 08:26
    „Nagyon jó ez legalább addig se járunk suliba!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 1. jo bacsi 2008. február 25. 08:24
    „Fuck a vasutat epp ugy tonkre van menve mint az egesz orszag. A vezetok keptelenek a beosztasukat elvegezni. Vagy bezarni az egesz ceget vagy a vezetoket kicserelni teljesen. Hulye bekepzelt banda az egesz.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Országgyűlés: ombudsmant választanak

Hétfőn dönt az Országgyűlés az államfő két új ombudsman -jelöltjéről. Amennyiben a képviselők… Tovább olvasom