Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 14°C Még több cikk.

Folytatódik az ingyenes épületlátogató hétvége

Vasárnap is folytatódik az egyébként általában nem látogatható épületek nyitott hétvégéje. Csaknem hétszáz épületet nézhetnek meg ingyen a látogatók a hétvégén a Kulturális Örökség Napjain.
A Reneszánsz Év - 2008 programsorozathoz kapcsolódva, ebben az évben az újjászületés jegyében rendezi meg a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal az eseménysorozatot.

Huszonnégy éve született meg a gondolat Franciaországban, hogy minden év meghatározott napjain nyíljanak meg olyan épületek is az érdeklődők előtt, amelyek egyébként nem, vagy csak korlátozottan látogathatók. Ma már 49 országban rendezik meg az örökségnapokat. Magyarország több mint egy évtizede csatlakozott a kezdeményezéshez, és így lett minden év szeptemberének harmadik hétvégéje az örökségvédelem ünnepe.

Idén a Reneszánsz Évhez kapcsolódva, az újjászületés jegyében rendezik meg a kétnapos örökség napi programsorozatot. Szeptember harmadik hétvégéjén több mint háromszáz település csaknem 700 épülete, helyszíne várja nyitott kapukkal a látogatókat.

Ebben az évben először látogatható a Külügyminisztérium, de az érdeklődők belülről is megnézhetik egyebek mellett a Sándor Palotát, a Wekerle telepi Rendőrkapitányságot, a hódmezővásárhelyi víztornyot vagy a veszprémi Érseki Palotát.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hajnalra kitakarították Budapest belvárosát

Vasárnap hajnalra végeztek a fővárosi utcák megtisztításával. A szombati zavargások után több tíz… Tovább olvasom