Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Folytatódnak az iráni atomprogramról szóló egyeztetések

Moszkvában szerdán folytatódnak az iráni atomprogramról szóló egyeztetések. A keddi ötoldalú külügyminiszter-helyettesi konzultáción nem jött létre megállapodás közös Irán ellenes szankciókról – ezeket Oroszország és Kína már jó előre elutasította.
Elméletben persze mindenki egyetért, hogy Teheránnak ezúttal már komoly figyelmeztetést kell kapnia, és természetesen mindenki azt szeretné, ha Irán azonnal felfüggesztené az urán dúsítást.

Ugyanakkor az oroszok és a kínaiak ezt kizárólag diplomáciai tárgyalásokkal kívánják elérni, míg Bush amerikai elnök hangsúlyozottan nyitva akarja tartani az összes lehetőséget – így nem zárja ki a katonai lépéseket sem. Részletek eddig nem szivárogtak ki, de az európaiak szintén nem tűnnek különösebben harciasnak – bár ők inkább hajlanak a politikai, esetleg gazdasági szankciókra.

Mindenesetre a puszta tény, hogy nem az ENSZ Biztonsági Tanácsában, hanem Moszkvában folynak egyelőre előzetes tárgyalások, azt mutatja: az irániaknak még mindig nem kell igazában félniük a nemzetközi közösség egységes és valóban hatékony fellépésétől.

Krónika Hírszolgálat
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vágányzár

Pályaépítési munkálatok miatt április 22-én, szombaton 15 óra 40 perctől vasárnap reggel 7 óra 40… Tovább olvasom