Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Folytatódó Széchenyi-terv-pályázatok

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a Széchenyi-terv keretében 8 pályázatot folytat, 13-at még elbírál és azután megszüntet, 9 pályázatot – források hiányában – azonnal befejez.
A minisztérium elsősorban azokat a pályázatokat tartja meg, amelyek segítik a magyarországi kis- és középvállalkozások uniós felkészülését – derül ki a minisztérium honlapján közzétett adatokból.

A minisztérium a biztosítható pénzügyi keret erejéig – ami a tárca korábbi tájékoztatása szerint 3–5 milliárd forint – elbírálja egyebek mellett a telephely-változtatással, a versenyképes beruházások támogatásával, a kiskereskedelmi üzletek, vendéglátóhelyek és lakossági szolgáltatóhelyek korszerűsítésével, valamint a lakossági energiamegtakarítással kapcsolatos pályázatokat. Ezekben a témákban a tárca csak az augusztus 2-áig beérkezett pályázatokat bírálja el, a jövőben azonban nem ír ki újakat. Augusztus 2-ával befejeződött néhány olyan pályázat, amelyek már elérték céljukat. Ilyen a kereskedelmi szálláshelyek bővítését, a belföldi közúti közlekedési szolgáltatás területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások gépjárműparkjának fejlesztését és technikai korszerűsítését szolgáló pályázat.

Az el nem bírált pályázatok benyújtóit a GKM által megbízott pályázatkezelő szervezetek értesítik és a befizetett pályázati díjat számukra visszautalják.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az időgép

A tudós és feltaláló Alexander Hartdegen elszántan be akarja bizonyítani, hogy az időutazás… Tovább olvasom