Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Fontos a vidék fejlesztése

A Magyar Vidék és Polgári Párt eddigi rövid életében jelentős eredménynek számít, hogy hét megyében van országgyűlési képviselőjelöltjük, így országos listát tudott állítani – mondta el tegnap Sopronban Lányi Árpád, a párt budapesti elnöke.
– A vidék fejlesztése a fővárosnak is jó, ugyanis ezáltal a városokban, falvakban még több munkahely létesül, így az embereknek nem kell Budapestre költözniük – mondta el tegnap Lányi Árpád, aki Friedl László Mihály, a soproni 7. számú országgyűlési képviselőjelölt lakossági fórumára érkezett Sopronba. – Fő célunknak tekintjük a mezőgazdaság helyzetének javítását. A magyar gazdák ugyanannyi támogatást kapjanak, mint nyugat-európai társaik, vagy egyáltalán ne legyen kompenzáció.
Lányi Árpád kiemelte, a párt hét megyében indít képviselőjelöltet, országos listát is állított. – Nagy eredménynek számít ez a párt életében. Bízunk benne, hogy eredményesen szerepelünk majd a voksoláson, és tovább folytathatjuk a vidék fejlesztéséért megkezdett munkát – zárta a budapesti elnök.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Segítene a gátakon szükség esetén?

Tovább olvasom