Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Fontos feladat a tudatos fogyasztóvá válás segítése

Kilencszázezer forintot nyert pályázaton a megyei fogyasztóvédelmi egyesület, amelyből az elmúlt fél évben a fogyasztói érdekvédelmet erősítő programokat szervezett. Gyakorlatias és játékos formában tájékoztatták az aktivisták a nyugdíjasokat és a diákokat.
A „Tudatos fogyasztók leszünk” című programsorozat keretében a Kisalföld Egyesületi Társaskör a megyei fogyasztóvédelmi egyesülettel közösen az elmúlt fél évben megyénkben a legrászorultabb társadalmi rétegek számára könnyítette meg érdekeik képviseletét, védelmét. Ma a fogyasztói érdekérvényesítés legkiszolgáltatottabb csoportjai a fiatalok és az idősek. Pk nem mindig képesek jogaikat kiharcolni és megvédeni. Nincsenek tisztában azzal, milyen jogok és lehetőségek illetik meg őket. Ezért fontos feladat a tudatos fogyasztóvá válás segítése.
Harminc iskolában, húsz felnőttklubban tartottak gyakorlatias ismertetőket a civil fogyasztóvédők. Nyugdíjas klubvezetőknek Fókuszban címmel előadás-sorozatot szerveztek. A vásárlást segítő kiadványokat osztottak szét. Fiataloknak és unokáikkal összefogó nagyiknak is rendeztek fogyasztóvédelmi vetélkedőt. A fogyasztóvédelmi nyílt napot az egyik győri hipermarketben tartották, ahol a kereskedők rögtön orvosolhatták a panaszokat. A megyei fogyasztóvédelmi egyesület kibővítette tanácsadó szolgálatát, külön foglalkozott a jótállásokkal, a biztosításokkal.
A programsorozat alatt mintegy húszezer fogyasztó részesült felvilágosításban. A megvalósítást segítette az esélyegyenlőségi tárca támogatása, részt vállalt benne a Pannon Nyugdíjas Szövetség, a megyei békéltető testület és a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség. Fogyasztóvédelmi ügyekben segítség kérhető a 96/520-217-es és a 96/618-805-ös telefonszámon. Bővebb információ a www.ofe.hu és a www.kosarmagazin.hu honlapon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ígéretesen játszott a magyar válogatott Anglia ellen

A magyar labdarúgó-válogatott Manchesterben Anglia vendége volt, és 3–1-re kikapott. Tovább olvasom