Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Fordítottunk a receptversenyen

A Győr és Mosonmagyaróvár Régió Szakácsklub már a novemberi szakácsolimpiára készül.
Szerdán a mesterek a győri Krúdy-középiskolában a Kisalföld receptversenyének legügyesebb nevezőivel főztek együtt. Kivételesen az eddigi versenyzők mondtak ítéletet a bírálók éteeiről.

A megyei mesterszakácsok lelkesen gyakorolnak az idei rangos nemzetközi megmérettetésre. A luxemburgi szakácsolimpián a Győr és Mosonmagyaróvár Régió Szakácsklub korábban is kiválóan szerepelt. Négy évvel ezelőtt a csapat ezüstéremmel térhetett haza.

Suga Pétertől, a Győr és Mosonmagyaróvár Régió Szakácsklub elnökétől megtudtuk: semmit nem bíznak a véletlenre, gondos előkészületek előzik meg a kiutazást. A felkészülő tréningeken kiderül, hogy melyik kolléga milyen fogás elkészítésében a legügyesebb. Havonta egyszer a megye egy-egy vendéglátó-ipari helyén összeülnek, és elkészítik egymás menüsorát. Tegnap a Krúdy-középiskolában Edvi László receptje, az ördöghal baconban sütve, céklás rizottó töltött padlizsánnal volt az első közös munkájuk. A mesterszakácsoknak ezúttal a Kisalföld receptversenyének lapunkban már bemutatott sikeres versenyzői voltak a segítői. Sőt, most ők kóstolták meg, mit főztek ki megyénk legjobb séfjei, és mondtak róla véleményt. Az elkészült finomságról rossz szó nem esett a jól felszerelt tankonyhában.

Mint emlékezetes, Gangl András csanakfalui részeges csülökjével került a legjobbak közé. A ménfőcsanaki úr semmiképp nem szerette volna elszalasztani, hogy közelről is lássa, hogy főznek a profik. Sok apró mozdulatot, praktikát tanult el, ahogy Hollós Lászlóné is. Márta 18 kiváló receptet küldött szerkesztőségünknek, igazi ötletember. Tízéves kora óta főz, de állítja: soha nem unja meg. Rengeteg saját receptet talált ki, legkisebb lánya ugyanis tejérzékeny, így a mamának szüksége is volt az ötleteire, hogy a tejtermékeket miként helyettesítse.

Hollós Lászlóné Márta mindig azt figyeli, hogy másoktól mit tud ellesni. A mesterek munkáját is szinte megbabonázva nézte. Lelkesen próbálta megjegyezni azokat a fogásokat, melyek egyszerűbbé teszik a főzés tudományát.

Márta egyébként azt vallja, amit a szakma kiválóságai is: nemcsak a pap, de a jó szakács is holtig tanul. Véleményét a többi receptversenyes versenyzővel együtt Grúber Lászlóné is osztja. A szakácsok munkáját ő is csodálta, de mint elmondta, a szép és jó ételek megfőzéséhez idő sem árt. Az esztétikai csodákat egy-egy vasárnapi ebédhez elkészíteni két nap kellene. Egy háziasszonynak erre nem mindig marad ideje. Az ördöghal így valószínűleg nem lesz állandó vendég a családi ebédek asztalán...
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Írja meg!

Közérdekű híre vagy jó ötlete, szabadidős programajánlata van? Rangos versenyt, vetélkedőt nyert… Tovább olvasom