Délmagyar logó

2017. 03. 01. szerda - Albin 3°C | 12°C Még több cikk.

Forróvá válhat március idusa

A radikális kormányellenes csoportok továbbra is céljuknak tekintik a nemzeti ünnep megzavarását, a célok részben hasonlítanak azokhoz, amelyeket ta- valy szeptemberben-októberben követtek el – olvas- ható a Miniszterelnöki Hivatal tájékoztatójában, amelyet a Nemzetbiztonsági Bizottság pénteki zárt ülése közben osztottak ki az újságíróknak.
A közleményt Szilvásy György, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter munkatársa adta át a sajtónak. A tájékoztatóban a kormányellenes csoportok céljai között szerepel a Kossuth tér visszafoglalása, a Parlamentbe való bejutás, más objektumok elfoglalása, valamint a Szabadság téri emlékmq megrongálása.
„ Jelentős kockázattal jár az, hogy egyes csoportok általában fegyvernek nem minősülő, azonban a közbiztonságra veszélyes, adott esetben emberélet kioltására is alkalmas eszközök beszerzését mérlegelik. Speciális szögeket gyqjtenek, hogy azokat összehegesztve akadályozzák a rendőrségi jármqvek, lovak mozgását, káoszt idézzenek elő a rendezvények helyszínén. Tervezik gyújtópalackok, füstpatronok bevetését is” – olvasható a dokumentumban. Egy őrizetbe vétel nyomán tartott házkutatás során légfegyvereket, alkaros csúzlikat, ehhez lőszerként használatos vasgolyókat, számszeríjat, gyújtópalack készítéséhez szükséges eszközöket találtak. Egyes információk szerint illegális úton, külföldről kívánnak lőfegyvereket behozni az országba – derül ki a közleményből.
A rendvédelmi szervek és a nemzetbiztonsági szolgálatok garantálni tudják a március 15-re bejelentett rendezvények békességét, ha politikai pártok nem támogatják a szélsőségeseket – mondta Szilvásy György. Hozzátette, vannak olyan információk, hogy szélsőséges szervezetek készülnek különböző eszközökkel megzavarni ezeket a rendezvényeket, de el fogják szigetelni ezeket a szélsőséges csoportokat, „nem fogják engedni, hogy március 15-re ne úgy emlékezzünk, ahogy kell”.
Simicskó István (KDNP), a testület elnöke az ülés után azt mondta: a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója olyan tájékoztatást adott, hogy március 15-én „inkább lehet számítani arra, hogy lesz konfrontáció, mint hogy sem”. Hozzátette: az elhangzott információk tényszerqnek tqntek. (mti)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kedvező szerződést kötöttek

Mától – néhány nap után – ismét a médiaközpontból sugározzák a regionális körzeti stúdió… Tovább olvasom