Délmagyar logó

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 10°C | 20°C

Fradi szurkolók tüntettek a a Pénzügyminisztérium előtt

Több száz Fradi szurkoló gyűlt össze szombaton délután 2 órakor a Pénzügyminisztérium épülete előtt. A minisztérium épületét a rendőrség kordonnal vette körül. A demonstrációt a Ferencváros Szurkolók Szövetsége szervezte.
Több száz Fradi szurkoló gyűlt össze szombaton délután két órára a fővárosi József Nádor téren, a Pénzügyminisztérium épülete előtt. A drukkerek vezetői beszédükben azt sérelmezték, hogy az MNV eredménytelennek minősítette az FTC pálya értékesítésére kiírt immár ötödik pályázatot is.

Így pedig nem vásárolhatta azt meg az angol befektető Kevin McCabe cége, pedig a milliárdos üzletember nemcsak az ingatlanpiacon, hanem a futball terén is jártas. A befektetésével pedig megmenthette volna a klubot.

Boros Bánk Levente a Ferencváros Szurkolók Szövetségének alelnöke arról beszélt, hogy a klub megmenekülése már a kormányzat felelőssége. Ezért egy hivatalos petíciót adtak át Pikler Ferencnek, a Pénzügyminisztérium sajtófőnökének.

Boros Bánk Levente beszédében azt is mondta, a pályázat ismételt elutasítása mögött ingatlanspekuláció állhat. A rendőrség a demonstráció idejére a tárca épületének bejáratát kordonnal zárta el, oda csak a petíció átadásának idejére engedték be a szurkolók vezetőit. A környéken néhány rendőrautót lehetett mindössze látni, köztük azt is, amelynek tetejére kamera van felszerelve. A tömeg végig békés volt, a beszédek szünetében Fradi nótákat és a csapat indulóját énekelték. A rendőrségnek nem kellett beavatkoznia.

A tüntetés előzménye, hogy az MNV szerdán közölte, hogy immár ötödjére eredménytelen lett az FTC-stadion és a hozzá tartozó hat plusz két hektáros terület értékesítésére kiírt tender. Az indoklás szerint ugyanis az egyedüli jelentkező - Kevin McCabe cége -a limitáltnál egymilliárddal kevesebbet ajánlott és nem vállalta, hogy 800 millió forintért megvásárolja az FTC Zrt. részvényeit.

Másnap Kevin McCabe az Esplanade - a jelenlegi brit másodosztályban játszó Sheffield United - tulajdonosa azt közölte: készek voltak megvenni a Fradi részvényeit, az ajánlat árát pedig a vagyonkezelő jogelődjével, a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal (KVI) konzultálva tették meg. Az MDF szombaton bejelentette, vizsgálatot kellene indítania amiatt, mert a két szerv álláspontja ellentmond egymásnak.

Olvasóink írták

  • 4. bespin 2008. január 20. 18:20
    „Mondja már meg valaki , hogy ki az a barom pénzes idióta, aki a magyar futballra még ad pénzt?
    Fradi drukker voltam évtizedekig, de a BL nagypénz eltüntetése után beszántattam volna a pályát.”
  • 3. titi 2008. január 20. 10:42
    „Rohadt nagy gondok az országban.Már csak ez a probléma maradt.
    Most nem ott kellene töntetni,hanem annak a háza(villája,palotája)
    előtt aki 10-12 évvel ellopta a pénzüket.
    (Azért nem árt ha BM előtt is sztrájkolnak,de majd összemosa Lopcsány a FIDESZ-szel őket és megint lesznek hírek a sajtóban,hogy
    Fidesz,Orbán Fradi..........blablabla csőcselék)”
  • 2. Fernando Torres 2008. január 20. 10:05
    „A rákosinak sem sikerült, a gyurcsánynak se fog !”
  • 1. tt 2008. január 20. 09:18
    „tipikus magyar köcsögdudák. ha eladták volna az lenne a baj hogy "hogyan lehet így elkótyvetyélni a magyar értékeket". a faszé kellet elzavarni a várszegit. megkaptátok okostojások, lezs egy mb2-es élcsapatotok, aztén 10 év mulva senki nem fogja tudni mi az a fradiszív meg mittudomén miket emlegetnek. fradi volt aztán pont”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A tulajdonos robbantotta fel a hajdúböszörményi házat

A rendőrség eddigi vizsgálata szerint magára robbantotta a házat az a hajdúböszörményi férfi, akit… Tovább olvasom