Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Freedom House-jelentés – kormány

Nincs okunk szégyenkezni a Freedom House legfrissebb jelentése miatt, hiszen Magyarország továbbra is azon országok közé tartozik, ahol évek óta stabil a demokrácia. Magyarország a nyugat-európai országokhoz hasonlóan a legmagasabb pontszámot kapta demokráciateljesítményére, mind a politikai, mind pedig a polgári jogok tekintetében. A kormány arról a két legfontosabb tényről – a balatonőszödi beszédről és az őszi rendőri brutalitásról – nem beszél, ami miatt a Freedom House úgy értékelte: romlott Magyarországon a demokrácia állapota – mondta

reagálásában az Országgyűlés Emberi Jogi Bizottság fideszes elnöke, Balog Zoltán.

Fodor Gábor indul az SZDSZ elnöki posztjáért

Fodor Gábor indul az SZDSZ elnöki posztjáért. A politikus ezt egy közösségi internetes oldalon (iWiW) jelentette be ismerősei számára. A politikus a közszolgálati televízió csütörtök reggeli műsorában még azt mondta: pénteken jelenti be, hogy indul-e az elnöki posztért az SZDSZ tavaszi tisztújító küldöttgyűlésén.

Lobbi a magyar világörökségi helyszínekért

A kormány lobbizni fog azért, hogy a komáromi–révkomáromi erődrendszer az UNESCO világörökségi helyszínei közé kerüljön – jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter. Elmondta: örökséggondozási beruházásokra több mint ötmilliárd forintot költött az állam 2002 és 2006 között, a jövőben európai uniós forrásoktól függően ennél jóval több pénz juthat erre a célra.

Elmarad a Schmidt kezdeményezte tévévita

Nem jön létre a Schmidt Mária által kezdeményezett televíziós vita: a Magyar Nemzetben közzétett publicisztika szerzője ugyanis írói álneve mögötti valós kilétét nem kívánja felfedni. A közlemény szerint a publicisztika szerzője az ügyben személyesen és közvetlenül is érintett, ezért – a helyzet elmérgesedését megelőzendő – jelenleg az írói álneve mögötti valós kilétét nem kívánja felfedni. (mti)

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

soproni siker Schióban

kosárlabda Famila-Schio MKB-

Euroleasing 68 73 (11–21, 19–16,… Tovább olvasom