Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Fulladás miatt halt meg a két tiszaújvárosi munkás

Fulladás okozta a két munkás halálát csütörtökön a Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) tiszaújvárosi ipartelepén - közölte rendőrség szóvivője.
Fulladás okozta a két munkás halálát csütörtökön a Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) tiszaújvárosi ipartelepén - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel. A baleset két sérültje elhagyhatta a kórházat.

Dobi Tamás az üzemi balesetről elmondta, a rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt indított eljárást az ügyben ismeretlen tettes ellen.

A szóvivő ismertetése szerint - a nyomozás elsődleges adatai alapján - a tiszaújvárosi vegyipari vállalat telephelyén egy külsős cég alkalmazottai végeztek karbantartási munkálatokat egy tartályon, a köré emelt fóliasátor alatt.

Felújítás közben csütörtökön kora délután három munkás rosszul lett, ketten közülük a helyszínen meghaltak. Harmadik társukat, illetve egy negyedik férfit, aki a karbantartók segítségére sietett, kórházba szállították - közölte Dobi Tamás.

A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az eset pontos körülményeit.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház pénteken az MTI-vel közölte: az ellenőrző vizsgálatok elvézését követően a toxikológiai osztályra szállított két férfi péntek délután elhagyhatta a kórházat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán: készen állunk az IMF-tárgyalásokra

Orbán Viktor szerint bármelyik percben érkezhet hír az IMF-tárgyalás megindulására, hiszen az ország… Tovább olvasom