Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Fürdőnadrág helyett feleséget talált

Egy különleges nap véletlenjeinek sorozata hozta össze még hat éve Bajnok Zsoltot és feleségét, Bajnokné Szabó Kingát.

Az sem gyakori, hogy első találkozásuk annak köszönhető, hogy egy testvérpár tagjaival jártak együtt, mielőtt egymásra találtak.
Bajnokék hat éve adták szívüket egymásnak, de ennél régebben ismerik egymást. Egy testvérpár révén találkoztak először, mégpedig azért, mert a lánnyal Zsolt, a fiúval Kinga együtt járt. Így ugyan már akkoriban is szimpatikusak voltak egymásnak, egyikük sem mert lépni, kezdeményezni, hiszen épp máshoz tartoztak. Nem csoda, hogy el kellett telnie egy-két évnek, mire ráébredtek, amit éreznek, az szerelem sokadik látásra.

Kedvezett nekik a véletlen

Érdemes annak a hat évvel ezelőtti különleges pillanatnak nagyobb figyelmet szentelni, mikor bekövetkezett köztük az a fajta változás, amit sokan egy fény kigyulladásához hasonlítanak. Bár ez a „pillanat" esetükben inkább egy különleges nap véletlenjeinek sorozata. Nyár volt, Zsolt épp a Balatonra készült a haverjaival, ezért új fürdőnadrágot akart vásárolni és abba az üzletbe ment be, ahol Kinga dolgozott.

– Válogatós volt, csomó holmit szétpakoltatott velünk, aztán nem vett semmit, ezért egy kicsit mérges is voltam – emlékszik vissza Kinga. Nem is ez a jelenet volt a döntő, hanem az, amikor még aznap este egy szórakozóhelyen megint összefutottak. Külön-külön mentek, mindketten a barátaikkal. Kinga nem is akart azon a szombaton sehova se menni, mert fáradt volt, de tízszer is felhívták barátnői és vissza is mentek érte. Ma már örül annak, hogy olyan kitartóaknak bizonyultak. Meglátta Zsoltot és rögtön megkérdezte tőle, talált-e magának fürdőnadrágot, de valószínűleg nem is volt ez akkor már olyan fontos. Együtt voltak. A sors keze ugyanoda irányította őket aznap este és az akkor tízpercesnek indult beszélgetésből házasság lett.

Diszkó, nyár, Balaton

Nem szaladhatunk azonban ennyire előre, hiszen másnap Zsolt – ahogy tervezte – elutazott a barátaival a Balatonra. Kinga eleinte kétkedett is abban, hogy egy diszkóban kezdődött kapcsolat tartósnak bizonyulhat, mégis így lett. A férfi mindennap hívta, amikor pedig visszajött, egymást követték az ilyenkor szokásos események: mozi, vacsora, vörös rózsa. Talán az sem véletlen, hogy az első filmnek, amit együtt megnéztek, az a címe: Rád vagyok kattanva.

– Odafigyel arra is, én mit szeretnék, érdekli a véleményem. Még a motorversenyt is megkedveltette velem – mondta el Kinga, mit szeret Zsoltban, aki úgy dicséri: „Szép a szeme, a haja, az alakja, a mozgása. Minden tetszik benne és egyszerűen jó vele lenni." Pár hónap múlva már úgy érezték, mintha évek óta ismernék egymást. Olyan természetesnek, magától értetődőnek tűnt, hogy összetartoznak.

Lánykérés az autóban

A férfi nem akarta, hogy a párja előre megsejtse, mikor akarja megkérni a kezét, ezért ugyan vacsorára hívta, de csak amikor mentek haza, a parkolóban, a kocsiban kerített sort a romantikus gesztusra. Egy olyan CD-t készített a lejátszóba, ami illett az alkalomhoz és azt mondta: „Szabó Kinga, hozzám jössz feleségül?" A logisztikus és a minőségellenőr idén május 27-én tartotta esküvőjét. Már több mint két éve együtt laknak, most pedig építkeznek, de nem csak ezért közeledik Bajnokék boldogságának kiteljesedése, ugyanis hamarosan kis jövevénynek örülhetnek.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hamis jogosítvánnyal vezetett

Sopronban, a Brennbergi úton a rendőrök igazoltattak egy soproni férfit, aki saját gépkocsijával… Tovább olvasom