Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 14°C | 29°C Még több cikk.

futballturmix

árverezés. Londonban elárverezték azt az étlapot, amelyet a Manchester United tragikus sorsú labdarúgói írtak alá 1958-ban. A 14 játékos által szignált menüt egy magángyűjtő vásárolta meg

17 800 euróért (4,9 millió forint). A Matt Busby vezetőedző után csak Busby-bébiknek becézett együttes – amelynek 22 év volt az átlagéletkora – egy belgrádi kupamérkőzésről hazafelé tartva, 1958. február 6-án lezuhant Münchenben. Az étlapdedikálásra egy nappal a nyolc futballista halálát okozó baleset előtt került sor. A katasztrófában a 44 utasból 24-en vesztek oda.

Román büntetések. A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) három bukaresti klubot is egy-egy mérkőzésre szóló stadionbezárással sújtott a közelmúltbeli zavargások miatt. A Dinamo és a Rapid azért bűnhődik, mert szurkolóik egymásnak estek a Dinamo 3–1-es győzelme után, majd a rohamrendőrséggel is összeverekedtek. A Steaua hívei pedig rasszista rigmusokkal sértegették a Rapid-tábort. Az egy-egy zárt kapus meccsen túl a vétkes egyesületeknek pénzbírságot is kell fizetniük.
civilek perelnek. A büntetőpárbaj után olasz diadalt hozó idei futball-világbajnoki döntő eredményének törlését követeli két francia civil szervezet. Egy párizsi bíróság tárgyalja azt a francia és a nemzetközi sportági szövetség ellen benyújtott indítványt, amelyet joghézagra hivatkozva terjesztettek elő. A németországi vb fináléjában a francia válogatottban – és pályafutása – utolsó mérkőzésén pályára lépő Zidane a 108. percben mellkason fejelte az őt provokáló Marco Materazzit. A botrány után Zidane három mérkőzésre szóló eltiltást és 4800 eurós pénzbüntetést kapott, Materazzi két meccsen nem játszhatott, és 3200 eurót kellett fizetnie.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A legkedvesebb gyerekdalok gyűjteménye

Nagyszerű albumot adott ki a Fortuna Records: az óvodásdalok gyűjteményének második részét. Tovább olvasom