Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Gabi nővér visszatért

A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház szívcentrumában év eleje óta a napokban sokadikként végezték el Fömötör Lajosné katéterezését.

Orvosa és a műtétnél közreműködő nővérek azt tudhatták róla, ami tajkártyáján szerepelt: hogy győri, kora 63 év. Azt viszont nem, mert az asszony nem említette, hogy maga is szakmabeli, három évtizeden át Gabi nővérnek szólították.

– A kilencszázhatvanas évek elején indultam az egészségügyi pályán. Vonzott a gyógyítás, a gyógyító munka, nővérképző, majd gyakorlat a megyei kórházban... A párommal is a kórházban ismerkedtem meg, ő a sebészeti műtőben dolgozott akkor, a kis nővérke meg ott járt gyakorlaton. Az ismeretségből házasság lett, a kis nővérből pedignővér , aztán három évtized nővéri pálya következett. Ami a házasságunk indulását illeti, az is a kórházhoz kötődik. A mostani nagy intézményünkben annak idején volt egy felvonulási épület. A vezetőség megértésének és emberségének köszönhetően egy évig ott, abban lakhattunk.

G abi nővér a pályát 1964-ben kezdte, Újvárosban, az ottani körzetben dolgozott körzeti nővérként. Kiváló orvosok segítője volt, akiket emberként is tisztelt, öröm volt számára a munka. Később dolgozott az adyvárosi körzetben, aztán a rendelőintézetben, a kórházban is.Mígnem egy rejtélyes, veleszületett betegség miatt rokkantosították.

– Nem a szívem volt, ami miatt abba kellett hagyni a munkát. A szívemről, ahogy szokták mondani, nem is tudtam. Három éve jelentkezett először némi szorítás a mellkasomban, amiből lehetett tudni, hogy nincs valami rendben. Furcsamód az EKG nem mutatott ki rendellenességet. Akár meg is feledkezhettem volna róla most november elejéig. A vasútállomásnál a lépcsőkön indultam lefelé, amikor olyan módon tört rám a mellkasi szorítás, azt szokták rá mondani, mázsás súly szorított össze, vagy talán tonnányi, hogy egyenesen mentem, persze ahogy tudtam menni, a kórházba.

Az asszony vizsgálata úgy kezdődött, mint mindenki másé. Az elektrokardiográf szerint akkor is minden rendben volt, a terheléses vizsgálat mutatott ki eltérést.

– Dézsi főorvos volt, aki úgy döntött, a szívkatéterezés lehet, ami megnyugtathat. Kiderült, nem estem át infarktuson. Nyugodtan élhetek ezután is, gyógyszerekkel, és tudnom kell, mennyire terhelhetem magam. Szerényen, nagyon szerényen.

Gabi nővér azt mondja, betegként nem felejthető élményben volt része a szívcentrumban, orvosa és a nővérek hozzáállása olyan megnyugtató volt számára, amely leszerelte érthető fenntartásait. Nagyon is tudta, tisztában volt vele, hogy milyen beavatkozást hajtanak végre rajta. Aztán, mire félhetett volna egyáltalán, már túl volt rajta. Gabi nővér nagyon hálás gyógyítóinak. – Amit kaptam tőlük, úgy kaptam, mint bárki más, ez külön is nagy melegséggel tölt el. Lám csak, ilyen a sokszor elmarasztalt egészségügy.

Fömötör Lajosné férje a véradó központból ment nyugdíjba. A családban a fiatalabb fiú, Péter ugyancsak egészségügyi pályára került. Ő Budapesten, a Honvéd kórházban az intenzív osztályon főápoló.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Presztízs-gála – harmadszor

Csütörtökön, november 23-án este eldől, kik vehetik át idén, alapítása óta harmadszorra a… Tovább olvasom