Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Gáspár Laci nagy álma teljesült

Laci találkozhatott példaképével, a nyolcszoros Grammy-díjas énekessel, George Bensonnal.

Nagy álma teljesült Gáspár Lacinak, amikor Szegeden találkozott George Bensonnal, egyik legnagyobb példaképével. A nyolcszoros Grammy-díjas zenész lenyűgöző produkcióját Laci is végignézte, majd a koncert után Benson öltözőjében sor került a bemutatkozásra.

A világsztár elmondta, hogy hallott már Laciról és meséltek neki a Megasztárról is, tudja hogy 2004 férfi hangja többek között az ő dalával is hatalmas sikert aratott. Örömmel és érdeklődéssel fogadta Laci lemezét és megállapította, hogy már Laci beszédhangjából is hallja, hogy milyen jól énekel és nagyon kíváncsi a lemezre. Benson búcsúzásként megígérte, hogy feltétlenül jelentkezik, amint meghallgatta Laci lemezét, amelyen egyébként az egyik dal róla is szól. 

"Magam is meglepődtem, hogy először mennyire zavarban voltam. Talán azért, mert tartottam tőle, hogy túl nagy sztár ahhoz, hogy szóba álljon velem. Azonban nagyon kellemesen csalódtam, hiszen én a kézfogás után zavaromban már indultam volna, mikor Benson utánamszólt és elmondta: hallott rólam, beszélgessünk. Hatalmas élmény volt látni ennek a zseniális embernek a szemében, hogy őszintén érdeklődik és figyel minden szavamra. Ezt a találkozást amíg élek nem felejtem el." - tudtuk meg Lacitól.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy Mosolygó karrier

Fiatal, sikeres nő, 29 évesen két számítástechnikai magazin lapigazgatója. A Lajta-parti városból indult Mosolygó Kitti a saját példája alapján határozottan állítja: téves az a gyakran hangoztatott vélemény, hogy az érvényesülés nemfüggő. Naiv, éretlen huszonévesként azért pályázott meg egy férfiaknak kiírt állást, mert kíváncsi volt, ki az, akinek egy nő nem lehet elég jó. Tovább olvasom