Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Gázspray-vel fújta le a buszsofőrt egy fiatal lány

Gázspray-vel fújta le egy trolibusz vezetőjét egy 19 éves lány Debrecenben - közölte a városi rendőrkapitányság szóvivője csütörtökön.

Kelemen Éva rendőr hadnagy a részletekről elmondta: a Köztemető 2-es kapujánál lévő végállomáson állt meg szerdán egy trolibusz, amelynek 40 éves vezetője bezárta a busz ajtóit és elindult.

Ekkor az utastérből kiabálást hallott, emiatt újból megállt a sofőr. Kiderült, hogy a troliban maradt fiatal nőt ismeri: a lány tartozik neki több ezer forinttal - mondta a szóvivő.

Hozzátette: a nő közölte, hogy most nincs pénze, s kérte engedje le a troliról a sofőr, különben lefújja gázspray-vel. A sofőr kinyitotta az első ajtót, de amikor a nő elhaladt mellette és le akart szállni, a vezetőfülkében ülő sofőrt az ajtó melletti résen keresztül lefújta.

Ezt követően a nő leszállt a troliról és bemenekült a köztemető területére.

Az esetet követően a sofőr kihívta a rendőröket, akik a Kemény Zsigmond utcai megállóban, a 24-es buszon megtalálták, elfogták, majd előállították a 19 éves lányt.

A nő a cselekményt elismerte, ellene közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást - közölte a rendőrségi szóvivő.

Olvasóink írták

  • 4. rézike 2010. június 18. 09:49
    „Akkor most elmondom a másik oldal lehetséges verzióját:
    A sofőr észrevette, hogy a trolin utazik a csaj, aki tartozik neki, ezért rázárta a troli ajtaját, és addig nem akarta kiengedni, amíg nem fizeti ki.
    Aztán a csaj, attól való félelmében, hogy a sofőr mellett elhaladva inzultálja, reflexszerűen cselekedett, és fújt.”
  • 3. Falcao 2010. június 17. 18:27
    „Jó, hogy nem pisztoly volt nála...”
  • 2. kowalsky 2010. június 17. 17:53
    „ez is 19.”
  • 1. Kudara 2010. június 17. 17:08
    „Tényleg biztonsági emberek kellenek minden egyes trolira-buszra-villamosra.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pisztolyt szegezett a polgárőr a romavezetőre és a polgármesterre

Egymásnak esett a pamuki polgárőrség vezetője és a helyi romavezető. Tovább olvasom