Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 4°C Még több cikk.

Géczi listáról kaphat mandátumot

Szerda esténként fél 8-tól látható a Városi Televízió és a Délmagyarország közös műsora, a Szemközt. Ezen a héten Géczi József országgyűlési képviselőt lapunk főmunkatársa, Oláh Zoltán, és a televízió szerkesztő-riportere, Márok Tamás kérdezte.
Az MSZP és az SZDSZ megállapodása értelmében a szegedi 2-es számú választókerületben a szocialisták, az 1-esben és a 3-asban a szabad demokraták nem állítanak jelöltet a jövő évi választásokon. A 2-es választókerületből Géczi Józsefet vonta vissza az MSZP, helyén az SZDSZ ügyvivője, Sándor Klára indul. A döntés sokakat meglepett, hiszen Csongrád megyei politikusok közül Géczi a legrégebbi tagja az országgyűlésnek.

– A döntést a két párt vezető testületeinek még jóvá kell hagyni, de nem valószínű, hogy változtatnának a mostani helyzeten – jelentette ki a parlament mentelmi bizottságának elnöke. Géczi József elmondta, hogy a megállapodás jelzi, a két koalíciós párt Csongrád megyében a jövőben is együtt kíván működni.

A képviselő azt mondta, az egyértelmű volt, hogy neki kell „feláldoznia" magát, hiszen Botka László és Újhelyi István a legutóbbi választásokon győzött.
– Politikusként eddig a rendszerváltásban vállalt szerepemre voltam a legbüszkébb, most már legalább ilyen értékesnek tartom az ebben a ciklusban elért eredményeimet. Ezek közé sorolom a balástyai csomópont megvalósulását, az elkerülő út megépítését, a dorozsmai piac „függetlenné" válását és a kistelepülések fejlődését segítő programokban vállalt szerepemet – fogalmazott Géczi József, aki hangsúlyozta: nincs benne sértődés, biztos abban, hogy listán ismét mandátumot kap a választóktól.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszaáll a vényfelírás rendje

2006. január elsejétől újra a korábbi gyakorlat szerint írhatnak fel recepteket az orvosok. Tovább olvasom