Másodfokon súlyosbították Geréb Ágnes büntetését, jogerősen két év letöltendő fogházbüntetést kapott.
Kegyelmet kér Geréb Ágnes
Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász kegyelmet kér Schmitt Pál köztársasági elnöktől - közölte Pelle Andrea, a szülész-nőgyógyász védőügyvédje a sajtóval azt követően, hogy a Fővárosi Ítélőtábla pénteken jogerősen is két év letöltendő fogházbüntetésre ítélte védencét.
Az ügyvéd azt mondta: nem várta, hogy fellebbezésüknek helyt adva felmentik védencét, de arra nem számított, hogy letöltendő fogházbüntetésre ítélik Geréb Ágnest. Arra pedig különösen nem számított, hogy az ítéletet még súlyosítják is oly módon, hogy nem a felerész, hanem csak a büntetés kétharmad részének letöltésével, vagyis több mint egy év után bocsátható feltételesen szabad lábra Geréb Ágnes.
Azzal pedig, hogy az elsőfokú ítélethez képest védencét nem öt, hanem tíz évre tiltották el szülésznői tevékenységétől a bíróság célja - miként arra a bíró is utalt - az volt, hogy Geréb Ágnes soha többé ne vehessen részt otthonszülésnél - fejtette ki Pelle Andrea.
Az ügyvédnő véleménye szerint abban, hogy ilyen súlyos ítélet szabtak ki Geréb Ágnesre, közrejátszhat a közhangulat, továbbá a szakértői felfogás, ami az otthonszülést övezi.
Azt egyelőre nem tudni, hogy Geréb Ágnesnek mikor kell megkezdenie büntetése letöltését, ugyanis, mint ügyvédje elmondta: a büntetés-végrehajtási intézet az ítélet elhangzását követő egy-három hónapon belül küldi ki az értesítőt, amelyben megjelöli a büntetés megkezdésének időpontját, illetve a helyszínt.
| LMP: Geréb boszorkányüldözés áldozata Az LMP mélységes döbbenettel vette tudomásul a Fővárosi Ítélőtábla döntését Geréb Ágnes ügyében. A nemzetközileg is elismert szülész-nőgyógyász ellen 2010 októberében indult eljárás foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmény gyanúja miatt, azaz abban az időben, amikor az otthonszülés még nem volt jogilag megfelelően szabályozva - áll Szabó Tímea (LMP), országgyűlési képviselő pénteki közleményében. A politikus szerint " ezzel a példa nélküli ítélettel" Geréb Ágnes az Országgyűlés alkotmányos mulasztása miatt vált boszorkányüldözés áldozatává, és a jogalkotók helyett viszi el a balhét. |
Ági igy Ági úgy. Csakhogy az eltiltás miről is szólt? Betartotta? NEM !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! És még kegyelmet kér? Aki pártolja csak az válaszoljon:akit a gk vezetéstől eltiltanak (ez munkakör is lehet) az mikor vezethet újból? A kérvényt élből elutasitanám.
75:
Tudod hogy bankot rabolni kockázatos. Megkérsz valakit, hogy segítsen neked ebben. Mivel te kérted meg, már nem is terheli felelősség?
60. innuendo 2012.02.11. 11:50
Kendéről csak annyit, az sem igaz amit kérdez !
Megélhetési !
Nem akarok poénkodni,de nincs is köztársaság.
Valaki mástól kellene kérni kegyelmet ,nem?
Magánvéleményem:
aki szüléshez hívta tudta ,hogy kockázatos,
akkor most mér macerálják?
Még jó hogy nem a borbélyt (felcser) hívták!
A szülés nagy öröm. Az örömforrás maga a gyerek Miért nem tud ez elég örömet és jóérzést okozni,miért kell ehhez gyertyafény meg lágy zene,miért fontosabb egy anyának a saját kényelme mint a születendő gyerek biztonásga .Evvel az erővel egy kis spanglit is lehtne szívni közben , hogy még jobb legyen:
A kommentekben minden össze van mostva amit csak lehet. Szülési rizikó az abortusszal stb. 100 %-os biztonság nincs,senki nem állítja. Ebből kifolyólag a kórházban is történthetnek ki nem számítható szövödmények és persze emberi mulasztássból származó hibák is. Csak az előfordulás gyakoriságában van a nagy különbség . És jön a szokásos hány szülésből hány otthon és hány a kótházban. A statisztika is külön tudomány, az sem mindengy mennyi az össz szülés szám.
Az meg végképp nem igaz, hogy Geréb csak a kozkázatmentes szüléseket vállalta be, mert pl mindenütt a világon az ikerszülés önmagában otthon szülést kizáró rizikó faktor. Márpedig ő ebbe is belehajtotta az anyukát.Szakmai hibát… Tovább olvasom »
Sokat voltam kórházban! Rengeteget!
Olyan helyeken ahol az elfekvőből érkező dokik azon poénkodtak, "affenébe ezt is megmentettük senki nem akar meghalni":itt finoman fogalmaztam.....
Betege előtt.
És tudom, hogy az a bizonyos nőgyógyász nem másik életet mentett meg telefonon!!!
71. Queenmargareth 2012.02.11. 16:53
<moderálva...> nem érted amit írtam vagy csak nem akarod.
vázoltam neked egy eshetőséget: a szülészek egy hüvelyi szülést vezetnek le és pl egy újraélesztés is van az osztályon, az épületben nincs más orvos mert mind a szülőszobán/műtőben van, na te, a nagy szagértő, akkor most mit csinálsz? levezeted a szülést, vagy felfüggeszted, vagy hívsz egy traumatológust a legközelebbi kórházból? mert ha neked annyi eszed van, hogy újraélesztéshez neurológust hívsz és nem sebészt, kardiológust vagy anesztest akkor jó bizonyítványt állítottál ki az ismereteidről.
...... nagyon korlátolt egy képzelőerőd van és nulla ismereteid egy kórház belső életéről és lehetőségeiről.
67. adamantium 2012.02.11. 15:15 mint ahogy többen is írták, igaz, amit leírtam és tudod, hogy sürgősségi volt?Azért én nem hiszem, hogy egy szülés az új klinika neurológiáján is ügyel. Magyarázod a bizonyítványod, de nagyon szegény!
A húgomból ömlött a vér, többször szólt az ápolóknak szüléskor, felhívott engem, hogy baj van nagyon vérzik, de senki nem figyel rá. Sajnos nem volt fogadott orvosa...és azokkal tudjuk hogy bánnak. De nincs pénz!!!
Én Rókusról futottam be a klinikára, ahol közölték, már nincs a helyén, altatták és császár. 2 órát volt a műtőben! Azt mondták a gyermek nem sérült, minden ép!
Csak a húgom órákig remegett az altatástól, rázkódott vele az ágy. Felmentem, megkérdezni mi volt ez?
A nővérek válasza, nem gondoltuk......ja, nappal volt!
Ami pedig ZS-t illeti, az ő nemtörődömségéből bekövetkezett műhibáit olyan szépen elsimították Szegeden, keszthelyen, Mosonmagyaróváron, hogy hűha. Nem baj, h hányan haltak meg és hányan lettek nyomorékok miatta. Hiába volt mögötte klinikai háttér. A barátnőm gyereke miatta született agykárosodással- pedig pont azért ment a klinikára, ha bármi gond van, ott a műtő. Aki bízik ebben a sarlatánban, hát lelke rajta- én egy verebet nem bíznék rá, az biztos. Minden orvosnál hal meg baba v károsodik szülés közben, csak az a kérdés, h a doki az adott pillanatban megtett-e mindent.
telstar, lehet, h őt a libsik támogatják, de itt elsősorban az a kérdés, h egy felnőtt nő és férfi úgy dönt, h a gyerekük születésházban v otthon szülessen, és tudva tudják, h ott nincs műtő, a fürdőszobában nem lehet császárt végezni. Amikor gond van, mert ilyen bármelyik szülésnél előfordul, akkor mit várnak Geréb Ágnestől? Hogy tegyen csodát és kézrátétellel vegye ki a babát? Akkor jönnek rá, h rohanni kell a kórházba, ha gáz van? Ezt a döntésnél kell mérlegelni, utólag etikátlan a feljelentés, még ha jogszerű is. Senki nem fogott pisztolyt a fejükhöz, h márpedig ez a gyerek otthon kell, h megszülessen. Ha így döntöttek, az ő felelősségük. Na ezért nem szülnék én otthon.
hirdetés
