Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C

Göncz Kinga: lesz tennivaló Szlovákiával

A magyar külpolitika számára minden korábbi évnél bizonytalanabb a 2009-es, jelentette ki kedden Göncz Kinga. A külügyminiszter a diplomáciánk előtt álló kihívásokról és kilátásokról tartott előadást a Magyar Külügyi Intézetben.
A nehézségeket az okozza, hogy tavaly felborultak többéves egyensúlyok a világban: ez volt az energiahordozók és az élelmiszerek árrobbanása, majd 2008 végén a pénzügyi világválság.

Ebben a helyzetben a magyar diplomáciának új feladatai lettek: új módszerekkel kell képviselnie a magyar gazdasági érdekeket. A válságtól kevéssé sújtott piacokat kell keresni, és ott aktivizálódni, magyarázta a külügyminiszter. Utalt rá, hogy ilyen terület lehetne Latin-Amerika, amely a világrecesszió közben gazdaságilag fejlődik. A távolság azonban nehezíti a magyar jelenlét erősítését. Magyarország Kínával is fejleszteni kívánja kapcsolatait, amihez jó feltételek teremtek meg az előző években, mutatott rá a külügyminiszter.

Göncz Kinga szerint a gazdasági válságban fontos az új európai uniós tagok egységes fellépése.

Az orosz-ukrán gázvita - és a gázszállítás kéthetes szünetelése - visszaigazolta Magyarországnak azt a korábbi törekvését, hogy erősíteni kell az EU-ban az energiaszolidaritást, mondta a miniszter. A szolidaritásnak nem szavakban kell megnyilvánulnia, hanem a szomszédos országok vezetékrendszereinek összekapcsolásában - húzta alá.

Magyarország máris javaslatot tett az EU-ban a magyar-román, a magyar-szlovák és a magyar-horvát gázvezetékek összekapcsolására, amihez EU-s forrásokat szeretnénk kapni, közölte Göncz Kinga.

Az Egyesült Államokkal kapcsolatban Göncz elmondta, hogy az EU-ban elindult a gondolkodás az amerikai-eu-s együttműködés fejlesztéséről, miután az új amerikai elnök, Barack Obama részéről is megvan erre a készség.

Afganisztánban nagyobb EU-s elköteleződésre van szükség - jelentette ki a külügyminiszter.

Ami a szomszédsági politikát illeti, a magyar-szlovák kapcsolatokban "lesz tennivaló 2009-ben", mert "az alaphelyzet nem változott" fogalmazott Göncz.

Romániával viszont "nagyon komoly stratégiai együttműködést kezdtünk az előző kormány alatt", az EU-ban potenciális szövetségesünk Bukarest, emelte ki a külügyminiszter, és méltatta a magyar és román közös kormányülések gyakorlatát.

Ukrajna euró-atlanti kapcsolatainak fejlődését próbáljuk segíteni, mondta Göncz Kinga.

Szerbiával - miután elismertük az országból kiszakadt albán többségű Koszovó függetlenségét - gyorsan normalizálódtak a kapcsolatok, hangsúlyozta a külügyminiszter.

"Oroszországgal bőven lesz tennivaló", miután Oroszország gazdaságilag (az energiahordozók miatt is) nagyon fontos partnerünk - fogalmazott Göncz Kinga.

Az előadást követő beszélgetésben olyan szakértők, akik korábbi kormányok külpolitikájának irányításában játszottak fontos szerepet, az "oroszfüggőség csökkentését" sürgették. Szerintük a Moszkvával való viszonyunk "megkérdőjelezte a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való lojalitásunkat". Ezek a szakemberek kifogásolták, hogy "Magyarországnak nincs nemzetpolitikája", és Szlovákiával kapcsolatban a magyar külpolitikának "nincs koncepciója".

Olvasóink írták

  • 1. comet 2009. február 03. 20:13
    „magyarország magának tudhatja az USA fullajtára kitüntető szerepét, és mint ilyen önálló külpolitikával nem rendelkezik. A baj hogy ezt a megtisztelő címet az amerikai történelem egyik leggyengébb miniszterelnöke alatt sikerült megkaparintani. Fullajtár szerepnél az USA-nál amúgy többre nem vihetjük mert odaát tisztában vannak a felszín alatti erős orosz kötődéssel is. Szomszédaink szemében is meglehetősen mélyre kerültünk elsősorban kókler politikusaink és gazdasági teljesítményünk lapján. A külpolitikánk pont olyan színvonaltalan mint a belpolitikánk, a kettő végülis összefügg. A Kádár éra tekintélye már szertefoszlott.
    Rá kéne döbbeni hogy Szlovákiában politikusainknak csak tanulni való van, nem tenni való.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

4-500 milliót spórolna a MÁV személygépkocsi parkján

Az év második felében lejár a MÁV személygépkocsi flottáját biztosító lízingszerződés. A vállalat… Tovább olvasom