Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Gondban a legnagyobb utaztató cég

Kedden váratlanul felfüggesztette tevékenységét a West Travel, ám legnagyobb győri szerződéses partnere szerint megyénkben kevés a csőd kárvallottja, a csalódott utazni akaró.
A West Travel legnagyobb győri szerződéses partnerénél, a Primissima Utazási Irodánál tegnap egész nap égtek a vonalak, miután a West Kft. bejelentette: gazdaságossági okokra hivatkozva felfüggeszti idegenforgalmi tevékenységét. A győri iroda vezetője, Németh Ildikó örült a nyilatkozat lehetőségének, mivel ügyfeleik többségét így lapunkon keresztül megnyugtathatja. Elmondta, hogy nem a West Travel fiókirodájaként, hanem önálló utazási ügynökségként működnek. Mintegy negyven partnerirodával van kapcsolatuk, azok közül csak egy volt a csődben érintett. Igaz, hogy megyénkben a West útjai náluk jelentek meg leginkább. Emellett az is megtévesztő lehetett, hogy a West sokat költött reklámra, a győri irodában és hirdetéseiben is nagy méretben jelent meg a most gondokkal küzdő cég emblémája.
A Primissimánál tegnap elmondták: azoknak nincs veszélyben az utazásuk, akik nem a West, hanem más utaztató ajánlataira jelentkeztek. Akiknek pedig le kell mondaniuk tervezett indulásukról, azok nincsenek sokan. Németh Ildikó elmondta: a felfüggesztés néhány autóbuszos görög- és spanyolországi utat, irodájuk ügyfelei közül 6–7 embert érint. Pk már befizették a tervezett kirándulásuk teljes összegét és azt a győri iroda munkatársai már korábban átutalták a West Travelnek. Ezért most rajtuk úgy igyekeznek segíteni, hogy a kártérítéshez szükséges igazolást kiadják számukra és meghiúsult programjuk helyett, más partnerükön keresztül – ha lehet, kedvezményes – utazási lehetőséget keresnek.

Ha kötöttek biztosítást, akkor kérhető kártérítés

Az Allianz Hungária Biztosító Rt. Nyugat-dunántúli Igazgatóságának lapunkhoz eljuttatott közleményéből kiderül, hogy az érintett utazási iroda a társaságnál kötötte meg utaztatói felelősségbiztosítását. Így a West Travel kötelezettségeinek teljesítésére – például az utazók hazahozatalára– és kártérítésre – főként elmaradt utazás befizetett összegének visszatérítésére – 98 millió forint fordítható a szerződés alapján. A kártérítési igényeket a biztosító valamennyi ügyfélszolgálati irodájában befogadják. A bejelentéshez az eredeti befizetési bizonylat, az utazási szerződés vagy a visszaigazolás és az útlevél szükséges.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SAPARD: három témában

Heteken belül megjelennek azok a pályázati kiírások, melyek révén a magyar mezőgazdaság és… Tovább olvasom