Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Gondolatok az adventi koszorú mellett

Adventben a keresztény ember felkészül a Megváltó Isten, Jézus megszületésére. Feldíszíti otthonát, alkalmasabbá téve a meghittségre, ajándékokat vásárol családtagjainak, ismerőseinek szeretete jeléül. Mert „Isten szeretet" – mondja Pál apostol.
A város adventi koszorúja. Fotó: Karnok Csaba
Adventben a keresztény ember felkészül a Megváltó Isten, Jézus megszületésére. Feldíszíti otthonát, alkalmasabbá téve a meghittségre, ajándékokat vásárol családtagjainak, ismerőseinek szeretete jeléül. Mert „Isten szeretet" – mondja Pál apostol. A szeretet jegyében készül a nem hívő, vagy hitét nem a templom falai között gyakorló is. Az ablakokra világító díszek kerülnek, az asztalra adventi koszorú négy gyertyával. A gyertyagyújtás alkalom a csendes meditációra, amely a lelket készíti fel az ünnepre. A világ zajai az utcán rekednek, a figyelem befelé irányul, a gyertyafény számvetésre hívogat.

Az önismeret mint fogalom eljutott a hétköznapi szóhasználatba. Jelentése nyilvánvaló: önmagunk ismerete. A nyilvánvaló jelentéstartalom azonban bonyolult reakciómódokat, ösztönös és tudatos választásokat, érzelmi megnyilvánulásokat, megküzdési stratégiákat hordoz.

Az ember élete során egy folyamatosan mozgásban levő külső valósághoz alkalmazkodik, mégpedig olyan módon, hogy közben ő maga is folyamatosan változik, hiszen az emberi létezés maga is testi és személyiségbeli változások egymásutánja. Tanulási folyamat, amelyben megtanul kisgyerek, iskolás, serdülő, ifjú, felnőtt, majd – jó esetben – idős lenni. A tanulási folyamatnak két alapja van, a genetikus adottságok és a környezet. A személyiségfejlődés akkor optimális, ha a genetikusan meglévő sajátosságokból a környezeti elvárások a lehető legoptimálisabbakat hozzák a felszínre.

Az életút során az állandóságot az idő egyenletes múlása és a természet rendje jelenti. Az önismereti utazás első állomása a gyermekkor. Próbáljuk felidézni gyermeki énünket. Korai emlékeinket, félelmeket, vágyakat, biztonságot, bizonytalanságot, örömöket, kudarcokat. Azután azokat a felnőtteket, akikhez élményeink köthetők. Szülőket, nagyszülőket, kedves rokonokat. A megélt biztonság, s egyben a tapasztalt szeretet pillanatait.

A későbbi életszakaszból tanítókat, tanárokat, barátokat. Azokat az elvárásokat, amelyeket a szűk környezet támasztott. Elvárásaik gátat szabtak-e a fejlődésnek vagy támaszt jelentettek: elbizonytalanítottak vagy megerősítettek, talán túlértékeltek?

Mit mutat a jelen? Mit igazolt a serdülés mint saját tapasztalás? Hogyan működött az ifjúkori énszűrő? Mit mutat a jelen? Milyen tükröt tart elénk a család, a rokonság, a baráti kör és mindaz a metakommunikációs egység, amelyben életünket éljük? Összhangban van-e a tükörkép a saját magunkról alkotott énképpel? Ha igen, úgy harmonikusnak gondolhatjuk életvezetésünket.

Az adventi meditáció segítsen minden hívőt, Istent keresőt és önmagát keresőt elindítani, visszatérni vagy továbbhaladni az önismeret útján, hogy önmegvalósításában a szeretet élménye dominálhasson.

Belényessy Ibolya
pszichopedagógus

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Izrael megelőző csapást mérne Iránra

Izrael azt fontolgatja, hogy megelőző csapást mér az iráni atomlétesítményekre. A hírt, mely szerint… Tovább olvasom