Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 32°C Még több cikk.

Gyanús Mikulás

– Miről vitatkozik két magyar politikus egy kidőlt fa mellett?

– Arról, hogy a jobb vagy a bal oldalára dőlt-e a fa.
Félreértések elkerülése végett nem a lendület vitt tovább, tudom, hogy most éppen nem a Kisalföld humormellékletét szerkesztem, a rövid párbeszédnél jobban azonban nehéz lenne kifejezni a magyar közélet állapotát.
Ahogy a nemzetközi hitelminősítő intézetek kitartó rendszerséggel osztályozzák az egyes országokat, ennek mintájára elkerülhetetlen, hogy a hazai közélet is megkapja a maga érdemjegyét. Gyorsan el is árulom, egyszemélyes intézetem Magyarországot a végzetesen megosztott országok listájáról levette és a betegesen megosztott országok sorába degradálta.
Az eddig is köztudott volt, hogy a két nagy párt vagy a két nagy oldal homlokegyenest ellenkezően ítél meg minden kérdést. A költségvetés hiányát, az adóemelések várható hatását, a gazdaság helyzetét. Mindent.
A mindenre október 23-án is sikerült rátenni egy lapáttal. Sőt, azóta mindennap. Ugyanazokat a felvételeket az egyik oldal törvényes intézkedésnek látta, a másik meg rendőri brutalitásnak. A Kossuth tér hajnali kiürítését az egyik oldal jogos intézkedésnek, a másik a megállapodás megszegésének látja. Lassan szükségtelen lesz tévét nézni és újságot olvasni, mert meglát az ember egy nevet és pontosan tudja, mit fog mondani.
Magyarország betegesen megosztottá vált, a frontvonalak élesednek. Ha a politika elmezavara ilyen ütemben romlik tovább, attól tartok, hogy az év hátralevő ünnepei is veszélybe kerülhetnek. Itt van például a Mikulás. Már ruhájának színe is gyanús, s az sem kizárt, hogy ügynökmúlttal rendelkezik. A virgácsa agresszivitásra emlékeztet, a puttonyában pedig lehet, az árpádsávos zászlót vagy a Kommunista Kiáltványt rejtegeti.
Magyar politikusok, tarthatatlan, hogy a Mikulásról egyezik a véleményetek. Mélyedjetek csak bele, biztosan találtok valami megosztót benne is. Jelentsétek fel egymást Brüsszelben, hívjatok össze vizsgálóbizottságokat.
Egymásnak eshettek, s ha a Mikulás is kimerült, jöhet a húsvéti nyúl meg ezer más, tudjuk ugyanis, hogy nagy az Isten állatkertje, s az emberek nélkül nem működhetne.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

KÉSZ-hangverseny

Győr. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége győri szervezete hagyományos hangversenyét a 250 éve… Tovább olvasom