Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Gyengeségünkben is erősek lehetünk

„ Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak.” (Mk. 13/31.)

Az elmúlt napokban gyönyörű napsütéses időben volt részünk. Csak a csupaszodó ágak jelzik, hogy a tél közelít: a természet nem megújulásra, hanem hosszú álomra készül. Ezért aztán – így november derekán – minden egyes verőfényes óra ajándéknak számít. Mégis, a lassan földre pergő levelek s a még hetekkel ezelőtt elfagyott virágok maradványai mind-mind a mulandóság kijátszhatatlan törvényét juttatják eszünkbe.
Körülöttünk minden bizonytalan, ingatag. Pedig a szívünk mélyén vágyunk állandóságra. Szükségünk van egy pontra, melyhez képest minden csak viszonylagos lehet. E nélkül csak a tenger szeszélyének kiszolgáltatott, cél nélkül hánykolódó hajóhoz hasonlíthat létezésünk. Szorítanak a mindennapok gondjai. Személyes kapcsolatainkban is törések: csalódások, örömök váltakoznak. Előfordul, akiben bíztunk, orvul hátba támad, s akit egyszerűen csak lenéztünk, váratlan helyzetben mellettünk áll. De az is lehet, hogy végül magunkra maradunk. Politikai rendszerek válthatják egymást. Sztárok jönnek, mennek. A közgondolkodás könnyen befolyásolható (sajnos általában csak a rosszra). Minden fölött eljár az idő, minden megrendülhet...
Jézus isteni tekintéllyel kimondott szavain nem fog az idő múlása. Még annak ellenére sem, hogy nem mindig „korszerű”. Kitűnő alapnak bizonyul, mely sohasem szorul korrekcióra, mindenkor bátran vállalható. Ezt azonban csak az képes meghallani, akinek „füle van a hallásra”. Keresztény hívő ember számára a hit ajándéka az a csalhatatlan bizonyosság, hogy Jézus Krisztus szeretetének áldozatával és hűségével mindig mögötte áll. Előbb megrendülnek a világot megtartó erők, mintsem hogy elfogyjon ez a szeretet. Ha személyes életünkben mégsem érezzük intenzitását, erejét, az csak attól lehet, hogy túlságosan eltávolodtunk tőle. A mindennapi zaklatottság közepette lelkünk kapaszkodók után kutat – ahogy a növények fordulnak ösztönösen a fény felé –, úgy vágyunk Isten rendíthetetlen szeretetére. A novemberi tavasz ellenére fák és bokrok lombruhájuktól megfosztottan „indulnak” a télbe, de „tudják”, hogy ez a kiszolgáltatottság csupán időleges. Életünk során gyakran tapasztaljuk mi is a kiszolgáltatottságot, mely lelkünkben – a természettel ellentétben – nem a reményt, hanem a csüggedést növeli. Viszont az örök tanításra hagyatkozva gyengeségünkben is erősek lehetünk...
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Menedéket kértek

Százhuszonkét magyar állampolgár kért politikai menedékjogot az elmúlt négy hétben Svédországban,… Tovább olvasom