Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 7°C Még több cikk.

Gyengült az MSZP támogatottsága

A párt támogatottsága a Demokratikus Koalíció kiválása nyomán jelentősen csökkent, míg a Jobbiké a parlamenti pártok közül a második helyre kúszott fel- derül ki a Nézőpont Intézet kutatásából.
Az intézet az MTI-hez szerdán eljuttatott összegzésben azt írta: miközben a "kormánypártok népszerűsége a kedvezőtlen gazdasági folyamatok közepette is biztosítja a kétharmados előnyüket", az ellenzéki pártok szavazói bázisa továbbra is bizonytalan.

Ha most vasárnap lennének a választások, akkor a leadott voksok 58 százalékát a Fidesz-KDNP szerezhetné meg, míg a Jobbik 19 százalékkal második helyezést érhetne el - tették hozzá, megjegyezve, hogy a Jobbik a második helyezését a leginkább a szétforgácsolt baloldalnak köszönheti.

Kitértek arra: a Demokratikus Koalíció kiválásának egyértelmű vesztese az MSZP, mivel a pártszakadás után készített közvélemény-kutatás során - az MSZP előzőleg mért 17 százalékos támogatottsága helyett - a választópolgárok 10 százaléka vallotta magát a szocialista párt, 2 százaléka pedig a "Gyurcsány-párt" szimpatizánsának.

"A volt miniszterelnök ugyan sikerként könyvelheti el, hogy alig pár nappal az új politikai formáció életre hívása után kimutatható a DK támogatottsága, de látható, hogy korábbi hívei nem mind tartottak vele" - fűzték hozzá.

Mint írták, az LMP továbbra is a parlamenti bejutási küszöb szélén "táncol"; a választásra jogosultak körében 3 százalékos, a választási részvételét biztosra ígérő szavazók körében pedig 5 százalékos támogatottságra számíthat.

A kormány megítélésével kapcsolatban a Nézőpont Intézet azt közölte: a magyarok többsége a forint elmúlt napokban tapasztalt gyengülését az egész eurózónát fenyegető görög válság számlájára írja (53 százalék). Az MSZP és a Fidesz táborának 61-61 százaléka, az LMP-szimpatizánsok 49 százaléka, az euroszkeptikus Jobbik szimpatizánsainak pedig a 47 százaléka teszi felelőssé azért a déli országot - tették hozzá.

A válságkezelést mint a kormánnyal szembeni fontos elvárást a megkérdezettek 28 százaléka említette. A felmérés szerint az emberek 76 százaléka tud arról, hogy az eddig önkormányzati tulajdonban lévő egészségügyi és oktatási intézmények az állam tulajdonába kerülhetnek vissza. A tájékozott válaszadók körében egyértelmű a döntés támogatottsága, 51 százalékuk azt inkább jónak tartja (30 százalékuk nem) - közölte az intézet.

A kutatás november 7. és 10. között készült, 1000 ember véletlenszerű kiválasztásával és telefonos megkérdezésével, országos reprezentatív minta alapján - olvasható az összegzésben.

Olvasóink írták

  • 5. florian70 2011. november 19. 19:50
    „3. TPZ_00 2011.11.16. 15:07

    Aklár a fidesz.”
  • 4. babar 2011. november 16. 20:27
    „Nem változott itt semmi, ez van...”
  • 3. TPZ_00 2011. november 16. 15:07
    „Kérek egy sört!De jó nézni, hogy az mszp megsemmisül! Már egyértelmű a Jobbik második helye! Lassan érik a Lengyel modell!”
  • 2. spiler 2011. november 16. 12:58
    „EZ NEM IGAZ
    hiszen mindent cenzúrárnak,ezt a hírt MEG SIMÁN LEDJÁK
    A KIRÁLY KIADTA,HAZUDNI MINDEN SZINTEN
    be kell HÍVNI AZ IMF-T akkor a király lemond,átadja a hatalmat a szakértöknek
    Kerényi megfesteti a 2.mohácsi csatát amit az IMF-el vivott a kormány”
  • 1. klj_54 2011. november 16. 12:50
    „Ki a fene meri ezt állítani?
    Kis hazugság, nagy hazugság, statisztika!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Fidelitas országos jótékonysági akciót indít

A Csillagszóró 2011 nevet viselő akcióban szociálisan rászoruló intézmények számára gyűjtenek… Tovább olvasom