Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 18°C Még több cikk.

Gyerekeken is tesztelik az oltóanyagot

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet engedélyezte, hogy gyerekeken is megkezdődjön a madárinfluenza elleni oltóanyag klinikai vizsgálata – közölte az oltóanyag klinikai tesztelését felügyelő Országos Gyógyszerészeti Intézet főigazgatója.
Pál Tamás elmondta, hogy az Országos Gyógyszerészeti Intézet a napokban adta ki az engedélyt a vizsgálatokra, amit előzetesen három szakhatóságnak kellett jóváhagynia.
A hetekben kezdődő vizsgálathoz húsz önkéntes szülő jelentkezését várják, akiknek gyermekeit a legszigorúbb előírások betartása mellett vetik alá a klinikai vizsgálatnak. Így például a szülőkkel ismertetni kell a klinikai vizsgálat minden részletét, ezt követően beleegyező nyilatkozatra is szükség van és a gyereket is tájékoztatni kell a vizsgálatról. A gyerek tiltakozása esetén pedig nem lehet a szérumot alkalmazni.
A vizsgálatok országszerte három-négy vizsgálóhelyen kezdődhetnek meg. A kijelölt egészségügyi intézmények hirdetések útján toboroznak majd önkénteseket, s honlapjukon is közzétehetik felhívásukat.
Pál Tamás elmondta: „semmi különleges nincsen” abban, hogy gyerekeken is vizsgálódnak. Nagyon fontos megtudni, hogyan reagál egy gyerek szervezete, hiszen egy madárinfluenza-járvány fokozottan veszélyeztetné ezt a korosztályt. Emlékeztetett arra, hogy a korábbi vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy a felnőtt emberek szervezete ellenanyagot termelt az oltóanyag hatására és nem tapasztaltak mellékhatásokat sem.
A közszolgálati televízió szerint határőrökön, rendőrökön és a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársain is kipróbálják a hatóanyagot. A tesztelés már a jövő héten elkezdődik három kórházban. 500 önként jelentkező kapja meg a magyar fejlesztésű vakcinát. Ez a vizsgálat szükséges ahhoz, hogy az

Európai Unió törzskönyvezze az oltóanyagot, és akkor az uniós országok is megvásárolhatják a terméket. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ön mire köt(ött) biztosítást?

Tovább olvasom