Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Gyilkos Ágnes az orvosi kamara honlapján

Válaszokat és bocsánatkérést vár a Szabad Demokraták Szövetsége a Magyar Orvosi Kamarától (MOK), mivel annak honlapján az egészségügyi minisztert népirtással vádoló, és a szexuális másságát felvállaló Szetey Gábor államtitkárt támadó írás jelent meg.

Elképesztőnek tartjuk, hogy a Magyar Orvosi Kamara hivatalos honlapján egy gyűlölködő és egy tudományosan évtizedekkel ezelőtt idejét múlt cikk jelenhet meg –mondta Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtóértekezletén.

Bocsánatkérést várnak

A politikus a Gyilkos Ágnes meleg helyzetben címmel július 10-én megjelent írással kapcsolatban elmondta: az SZDSZ válaszokat vár a MOK-tól, hogy a szervezet azonosul-e az írás szerzőjével? Ez-e a MOK hivatalos álláspontja a homoszexualitással kapcsolatban? Tömeggyilkossággal vádolható-e Horváth Ágnes, mert megjelent az eseményen? Tervezik-e, hogy bocsánatot kérnek a minisztertől és a hazai melegektől?

A képviselő szerint az SZDSZ-es egészségügyi miniszter, Horváth Ágnes azzal érdemelte ki a cikk szerzőjének ellenszenvét, mert megjelent azon a fesztiválmegnyitón, ahol Szetey Gábor államtitkár nyilvánosság előtt is felvállalta másságát.

Horváth Ágnes a ma felnövekvő embermilliók legalább felét mérgezi azzal, hogy nagy nyilvánosság előtt teret ad, nevét adja, jelenlétével megerősíti a kórfolyamatok terjedését" – idézett az írásból Gusztos Péter.

A frakcióvezető-helyettes hangsúlyozta: a cikk három nappal azután került fel a MOK honlapjára, hogy a budapesti meleg büszkeségnapi felvonulás után többeket bántalmaztak a fővárosban szexuális másságuk felvállalása miatt. Leszögezte: csak akkor győzhet a gyűlölet, ha a politikai, a civil- vagy szakmai szervezetektől ilyen homofóbiával kacérkodó szellemi muníciót kap".

„a magyar népirtás újabb tényeinek tudatosítása"

Gusztos Péter elképesztőnek nevezte, hogy a MOK "a reformellenes küzdelemben minden eszközt megenged magának". Szerinte elérkezett az idő, hogy a MOK egyértelművé tegye: náci hangvételű szélsőséges honlapok, vagy a tolerancia és a kultúrált párbeszéd irányában folytatja tevékenységét?"

A Dr. Nagy Attila, orvos, közíró nevével megjelenő írásban többek közt az szerepel, hogy „Horváth Ágnes a ma felnövő embermillióknak legalább felét mérgezi azzal, hogy nagy nyilvánosság előtt teret ad, nevét adja, jelenlétével megerősíti a kórfolyamatok terjedését. A szabadosság, a féktelen liberalizmus, a melegfelvonulás ismert példája Hollandia, ahol homoszexuális emlékmű is van. A magyar kultúra, társadalom és egészségvédelem számára mindez ugyanúgy nem követendő, mint a miniszter asszony által erőltetett holland egészségbiztosítási modell. Az orvostársadalom kötelessége a magyar népirtás újabb tényeinek tudatosítása és elvárja Horváth Ágnesnek a Szetey államtitkáréhoz hasonlóan nyilvános vallomástételét."

Forrás: Figyelőnet
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy hónapja él egy hondurasi repülőtéren a múlt nélküli nő

Hondurasi hivatalnokok próbálják megoldani a rejtélyét annak a nőnek, aki egy repülőtéren él már… Tovább olvasom