Délmagyar logó

2018. 11. 14. szerda - Aliz 8°C | 15°C Még több cikk.

Gyilkosság Halásziban - gyorsan elfogták a tettest

Néhány órán belül elfogták azt a férfit, aki megölte társát Halásziban. A gyilkosság szombatra virradóra történt a Győr-Moson-Sopron megyei faluban. A férfi még élt, amikor a mentők megérkeztek, de kórházba szállítás közben meghalt.
Az eszméletlen, földön fekvő embert járókelők vették észre, ők értesítették a mentőket. Próbálták újraéleszteni, de nem tudtak segíteni a 31 éves férfin, belehalt sérüléseibe. Boncoláskor kiderült, hogy a tüdejét ért nagy erejű szúrás miatt vérzett el. A nyomozók kihallgatták azt a férfit, aki korábban befogadta. Kiderült, hogy múlt éjjel veszekedni, majd verekedni kezdtek, majd előkerült egy kés is. A megszúrt ember még kivonszolta magát az utcára, majd a háztól 50 méterre összeesett. A késelő kihallgatásakor tagadta, hogy szándékosan szúrta meg a társát. Azt mondta a rendőröknek, hogy a férfi dulakodás közben véletlenül esett bele a késbe. A rendőrség a 48 éves halászi férfit emberölés gyanúja miatt őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kóka: az SZDSZ háromszor mond nemet a népszavazáson

Március 9-én az SZDSZ háromszor mond nemet a Fidesz-KDNP által kezdeményezett népszavazáson: a… Tovább olvasom