Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Gyirmót

5 (2) Dunaújváros 0 (0)

Gyirmót, 450 néző. V.: Király.


Sánta – Földes, Pék, Szabó Cs. (Tóth A.), Radics, Török, Polyák (Németh L.), Horváth R., Tóth N. (Bieder), László, Oross. Edző: Hannich Péter.
Baranyai – Nagy A., Vaskó (Riedl), Kozul, Hrncar, Grósz, Tóth G., Simon (Micskó), Perez, Miro, Nagy I. (Hoffmann). Edző: Ivan Katalinic.
Gsz.: Oross (2), László, Horváth R., Bieder.
9. p: A harmadik nagy helyzetét kihasználta a Gyirmót. Tóth N. Orosshoz passzolt, ő pedig a még jobb helyzetben lévő Lászlóhoz tolta a labdát, aki a jobbra mozduló Baranyai mellett a kapu bal oldalába lőtt. 1–0.
35. p: Tóth N. a felfutó Horváth R.-t játszotta meg, aki több védőt is kicselezett, majd a kapust is elfektetve az üres kapuba passzolt. 2–0.
71. p: Jobb oldali hazai támadást követően Török, majd Földes volt a labda útja, utóbbi nagyszerűen adott középre, ahol Oross emelkedett a legmagasabbra és 6 méterről bevette Baranyai kapuját. 3–0.
77. p: Két vendégvédő zavarta meg a kifutó Baranyai kapust, akinek mentése rövidre sikerült, Oross rácsapott a labdára és 25 méterről az üres kapuba emelt. 4–0.
92. p: A hosszabbításban Pék futott fel a jobb oldalon, beadását Bieder fejelte a léc alá. 5–0.
Közönségszórakoztató mérkőzést játszott a Gyirmót. A végeredmény a vendégegyüttesre nézve hízelgő.
Jók: az egész csapat, ill. Miro, Perez.
Hannich Péter: – Fantasztikusan játszottunk. Úgy érzem, ha engedünk a vendégek kérésének és vasárnap lett volna a mérkőzés, akkor is ez lett volna a végeredmény.
Ivan Katalinic: – Aki bajnokságot akar nyerni, annak nem szabad öt gólt kapni. Most ittuk meg a levét a szerdai kupamérkőzésünknek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy csomagban nyolc csatorna

Új szolgáltatást indít október 30-tól Győrben a ViDaNet kábeltelevíziós társaság: digitális… Tovább olvasom