Délmagyar logó

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 21°C | 34°C Még több cikk.

Gyógyíthat a terhesség

Kimutatták, hogy a várandós anya teste gyógyító őssejteket küld a súlyos sérülés helyére a terhesség alatt.

Evolúciós szempontból nézve az utódnak, a magzatnak érdekében áll, hogy egészséges anya hozza a világra, és amint most szingapúri biológusok kimutatták, a magzat tesz is ezért valamit: a placentán is átjutó őssejteket, "javító kommandókat" küld az anya szervezetébe, amelyek akár még arra is képesek, hogy az anya sérült agyát befoltozzák.

Mint arról a The New Scientist című brit tudományos folyóirat beszámolt, Gevin Dawe és Hzsiao Zsi-cseng, a Szingapúri Nemzeti Egyetem, illetve a Szingapóri molekuláris és sejtbiológiai intézet munkatársa kimutatta, hogy várandós egereknél egyes magzati őssejtek átjutnak a placentán és az anya vér-agy gátján, s az anya agyában különféle idegsejtekké alakulnak. Az agyban előforduló minden sejttípus előfordul közöttük.

Világító őssejtek a károsodott agyban

A kísérletben genetikailag módosított hímekkel pároztatták a normális nőstényeket. Az apáktól származó sejtek egy medúzától származó fehérjét tartalmaztak, amitől a magzati sejtek is élénk zölden világítottak. Az is kiderült, hogy a magzati őssejtek nem egyenletesen oszlottak el az agyban. Amikor a kutatók agyvérzéshez hasonló károsodást okoztak az anyák agyában, a sérült területeken hatszorosára nőtt a magzati őssejtek koncentrációja. Ez valószínűsíti, hogy az őssejtek részt vettek a javításban, de nem világos még, hogy miért jutottak oda, adtak-e a sérült sejtek valamilyen SOS jelet.

Önjáró szervizcsomag

A csapat most próbálja azonosítani az agyig eljutó őssejtek speciális felületi fehérjéit, hogy emberi köldökzsinórvérből vagy csontvelőből származó sejtek közül is ki lehessen választani ilyeneket. A vér-agy gáton átjutó sejtekkel végzett terápia sokkal egyszerűbb volna, hiszen ezeket a sejteket nem kellene a koponyán át injekciózni, elég lenne csak bejuttatni a véráramba, ahol maguktól megtalálnák az utat az agyig.

A felismerésnek a terápiában való alkalmazásáig azonban még sok a nyitott kérdés. Őssejtek okoztak már súlyos immunproblémákat is, de azt sem tudni, hogy az agyba eljutó új sejtek meddig élnek, és hogy a kifejlett idegsejtek működnek-e egyáltalán.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A termelők eladták a gabonájukat

Az idei gabonatermés mennyisége megfelelő volt, de a minősége – főként a sok csapadék miatt – hagyott kívánnivalót maga után. A gazdák nagyobb része nem tudja tárolni terményét, ezért már a kombájn alól értékesítette, nyomott áron. A közraktárak sem népszerűek a termelők körében, már ahol vannak. Tovább olvasom