Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Gyógyszerek miatt halhatott meg az autista fiú

Az intézetbe kerülése után egy éven belül meghalt egy autista fiú, akinek halálát valószínűleg a nem megfelelő orvosi ellátás és a gyógyszerek mellékhatásai okozták.
Egy 20 éves autista fiú életét vesztette egy budapesti intézetben, miután többféle pszichiátriai szerrel kezelték és állapota folyamatosan romlott. A szülők beszámolói és az orvosi papírok alapján könnyen lehet, hogy a fiú a nem megfelelő orvosi ellátás és a szerek mellékhatásai miatt halt meg. A szülők szerint a fiút emellett rendszeresen bántalmazták is az intézetben.

A házaspár egyetlen gyermeke 2010 novemberében került a budapesti intézetbe. Magatartási problémái miatt addigra már többféle pszichiátriai szerrel kezelték, ám azzal együtt, hogy állapota nem javult, a szülők olyan tüneteket észleltek gyermekükön, amelyek gyakorlatilag megegyeznek a fiúnak adott pszichiátriai szerek mellékhatásaival.

Az állapotromlásokat a szülők jelezték a kezelő pszichiáter, illetve az intézet vezetősége és a személyzet felé, ám ennek nem lett eredménye. Mint ahogy az azzal kapcsolatos panaszuknak sem, hogy a fiú testén rendszeresen találtak bántalmazásra utaló sérüléseket.

A szülők szerint bár a fiút rendszeresen korlátozták fizikailag, ezekről az intézetben nem készítették el a törvény által előírt dokumentációt. 2011 októberében a szülők telefonon kapták a hírt, hogy fiuk összeesett és az újraélesztés nem sikerült. Az intézetbe kerülése után egy éven belül a fiú halott volt.

Az édesapa most könyvet ír az elmúlt húsz év hányattatásairól, mindarról, amin át kellett menniük, arról, mennyire nem kaptak segítséget és milyen elutasításokban volt részük. A szülők a fiuk halálának ügyében egy emberjogi szervezethez fordultak segítségül, amely a pszichiátriai visszaélések kivizsgálásával foglalkozik. Az ügyben rendőrségi nyomozás van folyamatban.

Olvasóink írták

  • 5. klj-54 2012. április 18. 20:32
    „@5. Queenmargareth :
    Bármelyik lehetne Mi lady:(”
  • 4. Queenmargareth 2012. április 18. 18:54
    „Melyik pszichiátria lehetett??????20 éves, borzasztó”
  • 3. varadipal 2012. április 18. 14:22
    „Modern kori Taigetosz: Pszichiátria.”
  • 2. klj-54 2012. április 18. 13:25
    „Az a gond, hogy az autizmust mint tünetegyüttest nem is ismerik az orvosok illetve nem érdekli őket a beteg.
    Exem révén bele láttam ebbe a betegség (Betegség? állapot?) tünetrendszerébe, és az emberek hozzáállására is rálátásom volt, mármint a hozzátartozókéra.
    Felelőse ennek a halálnak sem lesz, mert ugyan nagy pofával hangoztatják, hogy ők az istenek, de csak a tudatlanság istenei a fehér köpenyesek.
    A pénzt elvárják, elteszik és pont úgy nem tesznek semmit mintha nem kaptak volna zsebbe lóvét.
    Én sajnos egy év alatt négy családtagot, barátot vesztettem el és bizony a fentebb leírtakat láttam:(”
  • 1. Együgyű 2012. április 18. 12:53
    „,,Gyógyszerek miatt halhatott meg az autista fiú"
    Sajnálatos, hogy a mai Magyarországon valaki a leírtak miatt hal meg!
    Részvétem a hozzátartozóknak!

    Sajnos vélelmezem, hogy sokan ilyen sorsra jutnak! Valószínűleg a nem megfelelő orvosi ellátás és a gyógyszerek mellékhatásai okozzák azokat is. Figyelemmel a mai egészségügyi helyzetre.
    Érdekes a mostani gyógyszer felírási mód és azok kiváltásának ténye is. A nemzeti egységes kormányunk az egészségügytől még elvonást eszközöl, vár. Minden színvonalas egészségügyi ellátás a mai viszonyokat figyelembe véve kemény forintokat vagy valutát igényel. Néha ebben az esetben sem kapja meg a pénzért a megfelelő szolgáltatást a beteg. Miért is? Mert amikor a beteg hozzátartozói eltávoznak az egészségügyi intézményből az ott dolgozók hozzáállása a beteghez száznyolcvan fokot változik. (Természetesen a kivételek erősítik a szabályt.) Persze abban az esetben, ha beteg olyan állapotban van, hogy hozzátartozóit nem tudja a fejleményekről tájékoztatni. Valamikor az sem számit!
    Még rosszabb abban az esetben, ha a hozzátartozók nem tudnak perkálni. Aki maradandó károsodást szenved és fizető képtelen abban az esetben az élete végéig a kialakult állapotának megfelelően éldegél. Életminőség javulásra esélye sincs! Mivel az egészségügynek nincs pénze. Klinikai tapasztalat!!!
    Pénz beszél, a kutya ugat? Egyes esetekben a pénz sem számít? Javasolnám mindenkinek, hogy maradjon makkegészséges!
    Mindenkinek én a vélemény szabadságot megadom a demokrácia jegyében! Bírálni senkit nem fogok!!!
    Aki nem érti, azt sajnálom! Félremagyarázni az írásomat szabad, mint mindent a kormány tagjainak és követőiknek!
    OFF.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

IMF-tárgyalások - Varga: várakozó állásponton vagyunk

Várakozó állásponton van az ország - mondta Varga Mihály az IMF-tárgyalások megkezdéséről. Tovább olvasom