Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Győrben a Radnai-gyűjtemény

Megnyílt Győrben a Radnai- gyűjtemény, amelyen több száz festményből, rajzból álló alkotásokat láthatnak.
(Rippl-Rónai József alkotása)
Győr a XX. századi magyar képzőművészetegyik legjelentősebb fellegvárának számít, miután megnyitották a Radnai-gyűjtemény állandó kiállítását a Városi Művészeti Múzeumban. A kiállításon a modern magyar művészet klasszikusainak számos főműve mellett a XX. század első felében született, magas színvonalú alkotások láthatók. A kollekció értéke egy milliárd forint.
„ Régóta vártuk ezt, de nem sürgettük az időt, mert tudtuk, a szerződés pontjai mit tartalmaznak" – fogalmazott Balogh József polgármester beszédében tegnap, a Radnai-gyűjtemény állandó kiállításának megnyitóján.

A politikus hosszú köszönetnyilvánításba fogott, mert sokak tettek sokat azért, hogy ez a pillanat eljöhetett. Megemlítette dr. Radnai Bélát, a magyar gyorsírás atyját, aki értő műgonddal hozta létre több száz rajzból, képből, szoborból álló páratlan kollekcióját olyan alkotóktól, mint Egry József, Szőnyi István, Nagy István, Rippl-Rónai József, Kernstok Károly, Ferenczy Béni, Bernáth Aurél, Székely Bertalan, Derkovits Gyula, Mednyánszky László.

Köszönetet mondott a műgyűjtő idén elhunyt feleségének, aki nem hagyta széthullani a gyűjteményt, és a sok versengő város közül 1992-ben Győrrel szerződést kötött arról, hogy az örökös a kisalföldi megyeszékhely lesz. Balogh József polgármester köszönetet mondott elődjének, Kolozsváry Ernőnek is, aki nagyszerű művészi érzékkel és buzgalommal elérte, kijárta, hogy a város legyen a nyertes.
„ Győr ezzel a huszadik századi magyar képzőművészet olyan együttesét birtokolja, amelyet senki más. Ez minden győrit jogos büszkeséggel tölthet el" – tette hozzá Balogh József. Szavaival a Kolozsváry- és a Patkó Imre-gyűjtemény mellett arra utalt, hogy a Vasilescu Alapítvány kuratóriuma tavaly novemberben bejelentette, az idősebb Vasilescu János tulajdonában lévő 260 művet Győr kapja meg tartós letétbe.
A gyűjteményt dr. Passuth Krisztina művészettörténész, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora méltatta. Az alkotások közül elsősorban Egry József, Szőnyi István és Derkovits Gyula műveit emelte ki.

Kiállítók:
Rippl-Rónai József, Barcsay Jenő, Bernáth Aurél, Derkovits Gyula, Egry József, Szőnyi István, Nagy István, Ferenczy Béni, Medgyessy Ferenc, Kerényi Jenő, Pátzay Pál, Borsos Miklós, Vilt Tibor, Mednyánszky László, Kersnstok Károly, Uitz Bélán, Kmetty János, Bornemisza Géza, Dési Huber István, Elekfy Jenő, Márffy Jenő, Szalay Lajos.

A megnyitóra Szőnyi István lánya, Szőnyi Zsuzsa is eljött Rómából. P boldogságtól sugárzó arccal beszélt a megjelentekhez, és azt mondta: Győr mostantól nemcsak gyönyörű szép város, hanem a múzeumok városa is.

Mikor látogatható?

A kiállítás hétfő kivételével naponta 10–18 óráig látogatható az Esterházy-palotában (Király u. 17.). A felnőttjegy 500, a diák- és a nyugdíjasjegy 250 forintba kerül. Tárlatvezetés a 96/322-695-ös telefonszám 22-es mellékén előre egyeztetve kérhető magyar, angol és német nyelven. A gyűjteményt bemutató album 9990 forintért kapható.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lucky Luke és a Daltonok

Hogy sikeresen hajthassák végre a tervezett bankrablást - és Dalton mama is büszke lehessen kicsi… Tovább olvasom